Batyus majális

Ebben az évben is, mint az elmúlt öt évben mindig, most is sikeres volt ez a május 1-e. Szép számban voltunk, rengeteget ettünk, énekeltünk, nevettünk, nyársaltunk. Mindenkinek kedve szerint.


A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2010-ben lakossági kezdeményezésre tartott egy batyus majálist, hogy ne csak díszítsünk egy fát, hanem egy kis ünneplést is tartsunk. Akkor még azt gondoltuk, hogy egy egyszeri alkalom lesz, de mára kiderült, hogy hagyományt teremtettünk, mivel 5. éve, hogy megrendezésre kerül. Minden évben sikeres ünnepet töltöttünk el együtt. A jókedv nem maradhatott el, igaz egy kicsit borongós volt az idő, de mégis kegyes hozzánk, nem áztunk meg. Habár minket az eső sem szokott eltántorítani terveinktől. Második rendezvényünk ez a Tájház udvarán felállított májusfa, és az utána következő beszélgetés, éneklés. 



Május elseje annak idején a munka ünnepe volt, mindig voltak felvonulások Pesten. Most majálisok vannak, amivel ugyan egy kicsit nosztalgiázva is visszatekintünk a múltba. De már teljesen más hangulata van ennek az ünnepnek is.

„A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. A legtöbb országban május elsején, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában viszont szeptember első hétfőjén ünneplik.

Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére.”

Kiollóztam egy kis részt a „Wikipédiáról”, hogy miért is ünnepeljük május 1-jét. Természetesen az interneten lehet találni több részletet is, hogy hogyan kezdődött és hogyan jutottunk el napjainkig. 

Nagyon jó hangulatban telt el a nap. Eredetileg csak 2-3 óra hosszára tervezve, amiből 5 lett, akkor is csak azért vetettünk véget, mert lehűlt az idő, és kezdtünk fázni. Még egy kis vers részlettel búcsúzom, mi engem egy kicsit megfogott, mert szerintem a legszebb hónap az évben a május.

Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz (részlet)
 

Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!

Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, – játszom
örvénylő leveleivel.


Similar Posts

  • A hetedik

    Már 7. alkalommal szervezte meg Egyesületünk a kerékpártúrát. Eddig a vacsi erdőbe mentünk, de már tavaly is lehetőségünk volt Örkényre kerekeznii, így ott ünnepeltük meg a Madarak és Fák Napját a Horgásztónál.  Igaz az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, de azért mégis voltak bátor vállalkozók, akik velünk tartottak.Induláskor 10-en voltunk, mire odaértünk Örkényre, már 35…

  • Bringatúra

    Már 12 éve, hogy ünnepeljük a Madarak és fák napját. Kezdetben az Idősek Napköziotthonában örvendeztettük meg az óvodásokkal a nyugdíjas otthonban lévőket, majd mikor megszűnt, akkor virágot ültettünk az Óvoda udvarára, majd ezen is változtattunk, így már harmadik éve, hogy a vacsi erdőben ünnepeljük e napot. Ebben az évben is kerékpártúrával emlékeztünk meg erről a…

  • Batyus buli május 1-jén

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 6. éve rendezi meg civil szervezetek részére a Tájház udvarán májusfaállítással egybekötött kis bulis délutánját. Elmondhatjuk, hogy megint eltöltöttünk egy vidám délutánt. Ettünk, ittunk, szalonnát sütöttünk, dalolgattunk, beszélgettünk. Annyira jó volt a hangulat, hogy a végén még táncra is perdültünk.   Köszönjük Kovács Janinak ezt a felejthetetlen hangulatot, és…

  • Föld napja – április 21.

    „A Föld Napja környezetvédelmi akciónap. Társadalmi kezdeményezésre indult az Egyesült Államokból. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.” (forrás: nevezetes napok) Nagy igazság van ebben a három mondatban, mert nagyon felelőtlen emberek vannak. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület az Önkormányzattal közösen, már 8. éve csatlakozik…

  • Beszámoló az elmúlt napok eseményeiről

    A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Túl vagyunk 2 programunkon is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt felhíváshoz már 3. éve csatlakozva, sikerült 3 fuvar illegális szeméttől megszabadulni. Köszönet a közmunkásoknak, hogy segítettek összegyűjteni azt a sok szemetet.Sajnos erről kép nem készült elnézést kérünk. 2010. április…

  • Sikeres veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2022-ben is sikeresen megrendezte a veszélyeshulladék átvételt.  Ebben az évben is sikerült 6 kisteherautót megraknunk, amit nagyon köszönök a Selector Kft-nek, hogy ennyi autót küldött, a lakosságnak, hogy a rossz idő ellenére mind a 6 autó tele lett. Külön köszönet a családomnak, hogy  segített elhozni azoktól a hulladékok, akik…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük