Föld napja – április 21.

„A Föld Napja környezetvédelmi akciónap. Társadalmi kezdeményezésre indult az Egyesült Államokból. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.”

(forrás: nevezetes napok)

 Nagy igazság van ebben a három mondatban, mert nagyon felelőtlen emberek vannak.

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület az Önkormányzattal közösen, már 8. éve csatlakozik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívásához, így most is szedtük azt a szemetet, amit az út szélén, erdőben felelőtlen emberek eldobálnak, odahordanak.

Nagyon sikeres napon vagyunk túl. Nem gondoltuk volna, hogy több mint 200-an leszünk.

Köszönetet kell mondanunk:
Az Általános Iskola tanárainak, diákjainak most is kitettek magukért, mert az iskolások nagyon sokan voltak.

A Nyugdíjas Egyesület tagjainak, a közmunkásoknak, Egyesületünk tagságának.
Kocsis Ferencnének, aki gyűjtötte nekünk egész évben a zsákokat, hogy legyen mibe szedni a szemetet.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek, akitől kaptunk zsákot, kesztyűt, láthatási mellényt, és elvitte az összegyűjtött hulladékokat.

 Ezen kívül, nagyon köszönjük Kovács Jánosnak, segítette traktorral egy helyre hordani a felszedett hulladékokat.

Nagy Lászlóné

Similar Posts

  • Tavaszi nagytakarítás

    Azt hiszem a „Föld Napja” alkalmából a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nagyon sokat tett Községünk tisztábbá tételében, szépítésében, Földünk rendezettebbé tétele érdekében. A nagyon jól sikerült veszélyes hulladékgyűjtéssel április 9-én, „a begyűjtött e-hulladék mennyisége 2,6 tonna lett, plusz az italos doboz 60 kg”, az április 16-i tavaszi nagytakarítással, és április 20-ig tartó illegális hulladéklerakók…

  • Majális a Tájháznál

    Megint túl vagyunk egy rendezvényünkön, ami nagyon jól sikerült.Az eső ellenére is jól éreztük magunkat. Felejthetetlen délutánt töltöttünk el a Nyugdíjas Egyesület tagjaival közösen. Állítottunk májusfát, sütöttünk szalonnát, ettünk zsíroskenyeret hagymával, és természetesen a nyugdíjasok dalra is fakadtak. A nap eseményeiről a galériában láthatók képek

  • Takarítási világnap

    Már negyedik éve, hogy megemlékezünk a Takarítási világnapról. Minden évben ezen a napon – szeptember 25-én – takarítottuk községünk útjait. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy mást kellene kitalálnunk, így kerültünk a Közösségi Ház udvarának rendezéséhez. Igaz nem voltunk sokan, azért mégis látszik, hogy valamit tettünk, egy kupac termőfölddel kevesebbet kell elhordani. A volt csirkeól…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület tagjai örömmel értesítik a lakosságot, és köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a mai (2011. április 9-én ) megrendezett veszélyeshulladék gyűjtésben. Elmondhatjuk, hogy nagyon sikeres napon vagyunk túl. A teherautó megint nem maradt üresen, sőt ¾ részben meg is pakoltuk. Nem sok kellett volna hozzá, hogy tele is legyen….

  • Kerékpártúra az örkényi horgásztóhoz

    Ismét túl vagyunk egy nagyon sikeres programon. Mint már évek óta a Madarak és Fák Napja alkalmával kerékpártúrát szervezünk, hogy egy kicsit legyünk a természetben is. Mostmár 3. éve, hogy az Örkényi Horgásztóhoz kerékpározunk, mivel ott nagyon kulturáltan tudunk egy kicsit kikapcsolódni. Lajosbányai Istvánnak köszönhetően, mindig vendégül lát bennünket.Az időjárás is nekünk kedvezett, mert nagyon…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük