Veszélyeshulladék-gyűjtés

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület tagjai örömmel értesítik a lakosságot, és köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a mai (2011. április 9-én ) megrendezett veszélyeshulladék gyűjtésben.

Elmondhatjuk, hogy nagyon sikeres napon vagyunk túl. A teherautó megint nem maradt üresen, sőt ¾ részben meg is pakoltuk. Nem sok kellett volna hozzá, hogy tele is legyen. De nem vagyunk elkeseredve, mert mikor meghirdettük, nem is gondoltuk, hogy ekkora lesz az érdeklődés, amit mégegyszer nagyon köszönünk.
Már most felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy októberben  újra megrendezzük, ha ma valaki nem tudott részt venni, akkor majd október 29-én megismételjük. Addig is kérjük, hogy gyűjtsék a veszélyes hulladékot októberig. Akkor megint kihozhatják a Búcsú térre.
Egy pár képet is


dokumentálásul, hogy milyen jól sikerült.

Köszönetet mondok Károlyi Mihálynak, Tukodi Lászlónak Egyesületünk tagjainknak, a Kissebségi Önkormányzat vezetőjének Szabó Józsefnek, valamint Drauvez Andrásnak és Deák Andrásnak a közreműködésért.

Similar Posts

  • Állatok Világnapja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 5. éve ünnepli az Állatok Világnapját. Ebben az évben újrahasznosítható anyagokból kellett állatfigurákat készíteni. Mint szoktam mondani, hogy kiskorban kell elkezdeni a gyermekek figyelmét felhívni a körülöttük lévő dolgokra, nincs ez másként most sem. Most is az alsó tagozatos diákok voltak fogékonyabbak az állatfigurák készítésére. Ők azok, akik…

  • Madarak és fák napja

    Megint sikerült egy sikeres bulit szervezni. A kerékpártúra nagyon jól sikerült, így kint a Vadászháznál a természetben madárcsicsergés, jó levegő, jó hangulat, vidám társaság! A paprikás krumpli is jó sikerült. Köszönjük, hogy kimehettünk oda. A jó hangulatról szokás szerint Kovács Jani gondoskodott. Az ebédről meg Holiné, meg a Nagy Laci. Nagyon köszönöm a résztvevőknek, hogy…

  • Tövestől tépjük ki!

    Már hatodik éve, hogy elkezdtük a parlagfű ellen a küzdelmet. Meg kell jegyezzem, hogy minden évben csatlakoztunk az országos felhíváshoz, tavaly (2010) megnyertük a 4 milliós játszóteret is, amit majd az iskola udvarán fognak felállítani. Ebben az évben az Községi Önkormányzat felhívásához  csatlakoztunk, és nemcsak gyűjtöttük másfél hétig a parlagfüvet, de július 2-án több zsáknyi…

  • Majális a Tájháznál

    Megint túl vagyunk egy rendezvényünkön, ami nagyon jól sikerült.Az eső ellenére is jól éreztük magunkat. Felejthetetlen délutánt töltöttünk el a Nyugdíjas Egyesület tagjaival közösen. Állítottunk májusfát, sütöttünk szalonnát, ettünk zsíroskenyeret hagymával, és természetesen a nyugdíjasok dalra is fakadtak. A nap eseményeiről a galériában láthatók képek

  • Föld napja – április 21.

    „A Föld Napja környezetvédelmi akciónap. Társadalmi kezdeményezésre indult az Egyesült Államokból. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.” (forrás: nevezetes napok) Nagy igazság van ebben a három mondatban, mert nagyon felelőtlen emberek vannak. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület az Önkormányzattal közösen, már 8. éve csatlakozik…

  • Októberi gyalogtúra

    Megint eltelt egy év, és megint gyalogtúráztunk. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már hagyományt teremtett a gyalogtúrából is. Már évek óta megrendezünk  gyalogtúrákat, voltunk már Táborfalván a tanösvényen, voltunk a Vadászháznál, voltunk az újhartyáni  Vizitündér horgásztónál.  És tervezzük, hogy ezt a hagyományt meg is őrizzük. Ebben az évben október 31-én voltunk túrázni, ismét az…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük