Állatok Világnapja

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 5. éve ünnepli az Állatok Világnapját. Ebben az évben újrahasznosítható anyagokból kellett állatfigurákat készíteni.
Mint szoktam mondani, hogy kiskorban kell elkezdeni a gyermekek figyelmét felhívni a körülöttük lévő dolgokra, nincs ez másként most sem.

Most is az alsó tagozatos diákok voltak fogékonyabbak az állatfigurák készítésére. Ők azok, akik készítettek alkotásokat. Felső tagozatban sajnos már csak egy pár diák volt, akik foglalkoztak a témával.

Most egy pár szót, miért is ünnepeljük az Állatok Világnapját:

 „Az Állatok világnapját minden évben október 4-én, Ferenc napján ünnepeljük. Ez a nap tisztelgés Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körül vesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Gondolkodásának és tetteinek középpontjában a feltétel nélküli szeretet állt. Már életében legendák születtek az állatoknak szóló prédikációiról, az állatokkal való beszélgetéseiről. A halálát követő második évben, 1228-ban szentté avatták, de a 20. század derekán VI. Pál pápa a környezetvédők védőszentjévé is felavatta. Éppen ezért október 4-én világszerte nemcsak a ferences rendi szerzetesek emlékeznek meg rendalapítójukról, hanem az állatok világnapja rendezvényeivel, az állat- és természetvédők is. Magyarországon 1991-től, elsősorban állatvédő szervezetek és állatkertek rendezésében tartanak rendszeresen Állatok világnapja megemlékezéseket. Az utóbbi években azonban e jeles napot már az óvodák, iskolák és a természetvédelemmel foglalkozó sokféle más szervezet is szívesen beveszi zöld ünnepei sorába.”
(forrás: www.zoldhonlap.hu)

Most pedig a díjazottakat sorolom fel. 57 alkotás érkezett, ebből sajnos csak egy párat tudtunk díjazni, pedig minden alkotás nagyon tetszett.
Mivel muszáj volt választanunk közülük, így a következők eredmény született:

 Alsó tagozatban:

I. Kaszala Ildikó 3.b
II. Szabados Szintia 2.b
III. Vonák Barbara 4.b

Felső tagozatban:

I. Turcsán Bálint 7.b.
II. Malis Marietta 7.b
III. Petrányi Anita 7.a

Csoportos munkák:

I. 4.a osztály

II. 4.b. osztály
III. 4. napközis csoport

Oklevelet kapott még a legtöbb alkotást készítő osztály 3./a, 3./b.

Köszönjük a diákoknak és tanárjaiknak az alkotásokat. További eredményes évet kívánunk!

További képek a galériában láthatók


Similar Posts

  • Gyalogtúra a Táborfalvi tanösvényen

    Ahogy ősszel ígértük, a Madarak és fák napját idén Táborfalván, a Betyár-dombi tanösvényen töltöttük. Az őszi kiránduláskor esett az eső, akkor is csodálatos volt a táj, de tavasszal teljesen más. Csodálatos szombat délelőtt, ragyogó napsütésben kirándultunk nagyobb részt Táborfalva, kisebb részt Ladánybene területén létesített Betyár-dombi tanösvényen, kb. 4 km hosszan. 4 évestől 65 évesig minden…

  • Túráztunk: 4-től 70 évesig

    Október 27. reggel 9 óra. Gyülekeznek a Polgármesteri Hivatal parkolójában. Az idő borús, esik az eső. Egyre többen vannak kicsik és nagyok, esernyő alatt, esőkabátban vártuk a buszt. Kik ők és hová készülnek ebben a hűvös csöpörgős időben?Barátok, Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesületi tagok, gyerekek, unokák, a táborfalvi erdőbe mennek megnézni az ott kialakított tanösvényt,…

  • Kerékpártúra az örkényi horgásztóhoz

    Ismét túl vagyunk egy nagyon sikeres programon. Mint már évek óta a Madarak és Fák Napja alkalmával kerékpártúrát szervezünk, hogy egy kicsit legyünk a természetben is. Mostmár 3. éve, hogy az Örkényi Horgásztóhoz kerékpározunk, mivel ott nagyon kulturáltan tudunk egy kicsit kikapcsolódni. Lajosbányai Istvánnak köszönhetően, mindig vendégül lát bennünket.Az időjárás is nekünk kedvezett, mert nagyon…

  • Állatok világnapja

    Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” „ A kis herceg” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület rajzpályázatot hirdetett az Állatok világnapja alkalmából óvodásoknak, iskolásoknak. Már…

  • „Milyennek látom az otthonom” – eredményhirdetés

     A Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület a Környezetvédelmi Világnapra emlékezve immár 3. alkalommal hirdetett rajzversenyt az óvodások és általános iskolások számára.  A felhívásra minden eddiginél több, összesen 153 színvonalas, ötletes, egyedi rajz érkezett. Köszönet illeti ezért az óvónőket és a pedagógusokat, akiknek a biztatása, irányítása nélkül ezek a kis remekművek nem jöttek volna létre. És persze,…

  • Állatok világnapja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 4. alkalommal emlékezett meg az Állatok Világnapjáról. Az óvodásoknak, iskolásoknak rajzpályázatot hirdetett, „Kedvenc állataim” címmel, ami nagy örömmel tölt el, hogy ebben az évben is ilyen sok szép rajzot kaptunk pályázati felhívásunkra. (130-at.) Most a hagyományoktól eltérően én csak egy pár szót mondtam, utána az iskolások közül Kongrácz Katica…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük