Takarítási Világnap


A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület megint túl van egy sikeres programom. Szeptember 24-én tartottuk a Takarítási Világnap keretében, az „őszi takarítást”.

Nagyon örülünk, hogy megint sokan voltunk. Annak már kevésbé, hogy volt munkánk bőven.
Köszönjük mindenkinek, leginkább az iskolásoknak, hogy igen szép számban tartott velünk.
Kovács János úrnak a fuvarozást.

Szeretnénk, ha már egyszer arról kellene beszámolnunk, hogy olyan szép és tiszta községünk, hogy Egyesületünk más programokat is szervezhet szemétszedés helyett. Sajnos nagyon sokan vannak, akik rövid úton szabadulnak meg a szeméttől, nem bírják elvinni egy kukáig, inkább az út szélén dobják el a cigisdoboztól kezdve az elpusztult állatokig mindent. Ezen a téren még sajnos szélmalomharcot vívunk a lakossággal.

Egy pár gondolatot ollóztam, hogy miért is ünnepeljük ezt a napot.


„A takarítási világnap nem kötődik egyetlen konkrét dátumhoz sem, minden évben egy szeptember 20-a körüli hétvégén ünneplik.

Jelszava: Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.

Az akció Ausztráliából indult, ahol 1989-től szervezik az országos nagytakarítás napját.
A Takarítási Világnapot hivatalosan először 1992-ben hirdette meg az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP). Az ENSZ a Környezetvédemi Programjához (UNEP) kapcsolódó takarítási világnapon arra buzdítja a Föld lakóit, hogy tisztítsák meg, varázsolják élhetőbbé a környezetüket, és az eredményt lehetőleg hosszú távon őrizzék meg.

Magyarországon ezen a szeptemberi hétvégén a környezet megtisztítására hívják fel az emberek figyelmét.

Kérlek, ezen a napon gondolj Te is megfáradt, túlszennyezett bolygónkra, a bolygón élő emberekre, szeretteidre, és cselekedj ennek megfelelően!

Bizonyára a lakóhelyeden vagy iskoládban is szerveznek valamilyen kis mozgalmat környezeted megtisztítására. Csatlakozz ezen a szeptemberi hétvégén egy ilyen mozgalomhoz, kezdd akár most a környezettudatos életed!

Ne feledd:
Földünket, ezt a csodás élőhelyet apáinktól örököltük, és meg kell őriznünk utódaink számára.”

(Forrás: Suliháló.hu)

Similar Posts

  • Komárom-Szentpéteren jártunk

    Nagy megtiszteltetés ért, hetvened magammal részt vehettem Komárom-Szentpéteren a 15. Falunapjukon. Szentpéter egy kis település a Felvidéken, mely testvérközségünk már évek óta.„Komáromszentpéter (szlovákul Svätý Peter, korábban Dolný Peter, általánosan használt nevén Szentpéter) község a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban található.2001-ben 2621 lakosából 1930 magyar és 675 szlovák volt.Az 1332-ben épült Szent Péter-templom mellett létesült, ekkoriban…

  • Föld Napja Hernádon

    2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára. Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen „Tegyünk…

  • Föld napja 2017

    Május 2-án tartotta az iskola a Föld Napját, amit virágültetéssel ünnepeltek, a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület segítségével. Minden osztály kapott egy balkonládát, az Egyesületünktől földet, és a szülők megvették a ládánként 3 cserép muskátlit. Így nagyon szép lett a ballagás helyszíne. A gyerekek elültették, az Egyesület tagjai segítettek nekik, melyet nagyon szépen köszönök. „1970-BEN…

  • Környezetvédelem Hernádon

    Fenti címmel hirdette meg az őszi nagytakarítást a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület Hernád Község Önkormányzatával közösen. Nagy örömünkre az akció várakozáson felül jól sikerült. A környezetvédelmi akció egész héten zajlott, mert komplex módon közelítettük meg a feladatot: a takarításon kívül nagy hangsúlyt fektettünk a szemléletformálásra és a felvilágosításra is. Az óvodában játékos formában, az…

  • Konferencia élményeim

    Az FVM Vidéki Foglalkoztatást segítő Programiroda és a MNVH Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Főtitkára a Közép-magyarországi regionális tájékoztató rendezvényén vettem részt Abonyban. Pásztohy András miniszteri biztos FVM, főtitkár MNVH, volt a levezető elnök. Figyelmünkbe ajánlotta az egész napos programot.

  • Ezt is megértük!

    Eljött a XX. hernádi falunap. Nagy aggodalommal készült minden résztvevő, mivel a hagyományokkal szakítva, nem vasárnap, hanem szombaton került sor a megrendezésére. Már pénteken sátrak nőttek ki a földből. Lázas izgalommal vártuk a szombat reggelt. Hogy fog sikerülni, egyáltalán leszünk-e elegen kint a téren? Károlyi Mihály cikkének folytatása >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük