Föld napja 2017

Május 2-án tartotta az iskola a Föld Napját, amit virágültetéssel ünnepeltek, a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület segítségével.

Minden osztály kapott egy balkonládát, az Egyesületünktől földet, és a szülők megvették a ládánként 3 cserép muskátlit. Így nagyon szép lett a ballagás helyszíne.
A gyerekek elültették, az Egyesület tagjai segítettek nekik, melyet nagyon szépen köszönök.

„1970-BEN KEZDŐDÖTT
Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT
Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagok terjeszkedését, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezdeményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet.
Ennek érdekében Denis Hayes és barátai 1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömeg-felvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját a világ minden országában, a környezetbarát, fenntartható társadalom közös vágyával. Több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak felhívásukra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját szervezésű programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot.
MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT”
(Forrás: Föld Napja Alapítvány)


Föld napja 

Földünk egy nagy pöttyös labda,
száguld, röpül, mi meg rajta
csücsülünk, pörög, forog az ebadta,
csoda, hogy nem szédülünk.

Jobbra dűl, meg balra dűl,
hol melegszik, hol meg hűl.
pötty van rajta ezeregy,
szárazföldek, tengerek.

Zöld pöttyök a dzsungelek,
óceánok kéklenek,
sárgállnak a sivatagok,
sajna, foltjuk egyre nagyobb.

Nyüzsgő pont is rengeteg,
ezek meg mind emberek,
jönnek-mennek, tesznek-vesznek,
s nőnek a szeméthegyek.

Vigyázzunk a Földanyára,
e hátán cipelő labdára,
nem kell hozzá menetjegy,
s nincs belőle több, csak egy.

Similar Posts

  • Mikulás

    Ebben az évben másodszor rendezte meg a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete a Falumikulást. Mint tavaly, ebben az évben is nagy sikere volt az egész községet bejáró, Falumikulásnak, mely sok gyermeknek hozott csomagot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is hozzájárult az ünnepséghez – a Főtéren összegyűlt látogatókat teával várta. A kisgyerekek örömére szép kocsit készítettek a…

  • Virágkiállítás

    Éves programunkhoz híven, szeptember 19-én Egyesületünk tagsága buszkirándulást szervezett a Szigetszentmiklósi Virágkiállításra. Már pár éve terveztük, most meg is valósítottuk, elmentünk Szigetszentmiklósra a Virágkiállítást megnézni. Az eső ellenére mindenki eljött, aki jelentkezett, amit ezúton is köszönök. Sok szép látnivaló volt. Nagyon ügyesek a virágkötők, csodálatos kompozíciókat lehetett látni, meg sok virág közül lehetett válogatni. Mindenki…

  • Gyermeknap

    Első alkalommal került megrendezésre a falugyermeknap, melyen egyesületünk is aktívan részt vett. Rengeteg szervezéssel, munkával, de végül is összejött a gyermeknap. Akik résztvettek rajta, nagy lelkesedéssel teljesítették a feladatokat. Egyesületünk egy sziget volt a „Kalóztörténetben”. Az iskola volt a „Reménytelenség szigete”, az óvoda volt a „Nyugalom szigete”, a Művelődési Ház a „Sötétség barlangja”.  A tíz…

  • 23. hernádi falunap

    Már 23 alkalommal rendezték meg a falunapot, amin mi 15. alkalommal vettünk részt. Azért nem az első perctől, mert ebben az évben 15 éve, hogy megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. Mint minden rendezvényre, erre is nagyon készültünk, hogy a pavilonunkhoz érkezőnek valami újat nyújthassunk. Nagy volt most is a lelkesedés az Egyesület tagjai…

  • 25 év

    Hivatalos voltam a Nyugdíjas Egyesület 25. születésnapjára. Mindig nagy élmény velük tölteni az időt, nem történt ez másként most sem. Köszönöm nekik a meghívást. Egy pár képpel is, hogy milyen volt a hangulat, megtöltöttük a Szluka Éttermet. Mindenki ott volt, aki alapította az Egyesületet 25 éve, meg természetesen az új tagok is, akik maguk sem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük