Diáknap

„A gyerekeknek külön tehetségük van ahhoz, hogy ráleljenek a boldogságra,
ám az idő múlásával lassan elveszítik.”

 Tommy Wallach



Egyesületünk nem maradt ki az iskola által szervezett Diáknapból sem. Mi az alsó tagozatosoknak adtunk feladatokat, mely nagyon tetszett a diákoknak.

Már így az iskolaév vége felé, felszabadultan játszottak, oldották meg a feladatokat. Mi gyermeknapkor kipróbáltuk ezeket a játékokat, ami az iskolásoknak is nagyon tetszett. Nagy örömmel vették, ha sikerült egy-egy feladatot megoldani.  Ügyességi játékokkal leptük meg őket, így amikor célba találtak nagy volt az öröm.

Nagyon aranyosak voltak, és nagyon fegyelmezettek. Gratulálunk nekik, és tanárjaiknak. Köszönjük, hogy ott lehettünk.

„Aranyosi Ervin: Földünk, világunk

Tudod a Föld egy óriás labda,
gurul körbe a nap körül.
Gyönyörű kék sok-sok darabja,
ahol a víz, a tenger ül.
Zöldek a rétek és az erdők,
ahol élnek az állatok.
Fehérek fenn a bárány felhők,
ahol csak gépen szállhatok.
Amerre nézel láthatsz szépet,
nappal a nap reád ragyog,
éjszaka meg, ha holdad nézed,
pislognak rád a csillagok.
Nézz meg egy gyönge kis virágot,
nincs két egyforma levele,
kis szirmokat a Napra tátott,
sosem tud betelni vele.
Nézz meg egy fát, erős a törzse,
öleld csak át, ha kedveled!
Földi erőket gyűjtve össze,
feltölti cseppnyi testedet.
Földünkön él megannyi állat,
láthatsz vizekben halakat.
S ha szemed felhőket csodálgat,
arra repülnek madarak.

Vannak vadak, kik vadon élnek,
s olyan, mely ember körül él.
Van, mely örül, hogy velünk élhet,
s van, mi rejtőzik, mivel fél.
Tekints reájuk szeretettel,
Földi lakók ők, tudhatod.
Legyen jó gazdájuk az ember,
becsülj meg minden állatot.
Nézd meg az emberek világát,
Szerethetők mind, úgy hiszem!
Egynek sem lelnéd pontos mását,
különbözünk mind, ennyien.
A változatosság gyönyörködtet,
vannak hát jók és kedvesek.
s vannak, kik jót tanulni jöttek,
s vannak még „vadóc” emberek.
Szeretnéd Őket jobbnak látni?
küldj hát nekik egy szép mosolyt!
Cserébe nem kell semmit várni,
de tudd szívükbe fény hatolt.
Varázsold szebbé, most a földet,
legyen boldog, ki rajta él!
S ahogy nősz, jön majd száz más ötlet,
hogy boldog földlakó legyél!”




Similar Posts

  • Helló május!

    Csanádi Imre: Májusdicsérő Május, mosolygó,békák torkát megoldó,gyöngyvirág-nyitogató,cserebogár-zúgató.Röptetsz madarat,meghozod a nyarat,pölyhös fecskét,fára cseresnyét! Ez régen a munka ünnepe volt, így mi is munkával ünnepeltünk. Reggel a Főtéren a község májusfáját állítottuk fel. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület tagjai pedig virágot ültetett az Önkormányzat elé, a volt Posta elé, és a temetőbe. Köszönjük Baranyi Alexandrának, és Kolák…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    Második alkalommal rendeztük meg az iskola javára a veszélyeshulladék-gyűjtését. Elmondhatjuk, hogy ismét jól sikerült. Nem gondoltuk volna, hogy ismét megtöltenek egy furgont. Nagy öröm számunkra, hogy ezzel is segíthettünk az iskolának, habár nem nagy összeget kapunk érte. Tavaszra is lesz, lomtalanítással együtt, amire készülhetnek már most, majd tavaszra hozzák ki a Búcsú térre.Elmondhatjuk azt is,…

  • Parkosítás

    Hernád Nagyközség Önkormányzata mindannyiunk örömére és megelégedésére felújíttatta az orvosi rendelőt és védőnői tanácsadót. A szép épületek mellett nagyon rosszul mutatott az elöregedett, az építkezés során tönkrement park. Civil kezdeményezésre, polgármester-asszony támogatásával, megtörtént a terület rendbetétele. A civil kezdeményező, Holi Andrea, a munka elvégzéséhez a , és az egyesület tagjai szívesen álltak mellé. A növényeket…

  • Június 5. – Környezetvédelmi viágnap

    „1972. június 5-től 16-ig tartották Stockholmban az ENSZ első, „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját. A világszervezet közgyűlése a konferencia javaslatára még abban az évben határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét. Wikipédia”Hiába a Világnap, ha a képeket nézzük, akkor inkább a világ szemete. Ami nemcsak minket érint, hanem  az egész világot…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük