Kiskunmajsa levendulavirágzás

Eredetileg Szőregre készültünk, de menet közben a tagság úgy döntött, hogy inkább Kiskunmajsára menjünk levendulát szedni. Nagyon sok programmal várták az odalátogatókat. Sikerült megint megtölteni a buszt is, így 49 fővel mentünk. Nagyon jól éreztük magunkat.



Lehetett levendulát szedni, lehetett kézműves termékeket venni, de aki megnézte és úgy döntött, elmehetett fürödni is. Nagyon finom kenyeret sütöttek kemencébe, amit szét is osztottak az odalátogatóknak, jó meleg kenyér zsírral, nagyon finom volt. Nagyon szép gyógyfürdője is van Kiskunmajsának, és nem messze volt a Lópofa Csárdától, így gyalog mentek el, akik fürödni szerettek volna. Nagyon szórakoztató vidám nap volt.

Egy kis történelem

Levendulás kert

Jól ismert illat különleges környezetben
Ha azt hallja, levendula, mi jut az eszébe? Egy távoli mediterrán vidék, ahol egymást érik a lila virágú levendula cserjék, vagy a semmivel össze nem téveszthető illat dereng fel, amit a nagymama szekrényei is árasztottak, s vele visszatérnek a boldog gyermekkor emlékei? Akármit is idéz fel Önben a növény említése, biztosan kellemes érzés járja át a testét és a lelkét.
Levendulaültetvényünk létrehozásakor bennünket is az a cél vezérelt, hogy vendégeink számára még kellemesebbé tegyük az itt tartózkodás idejét. A Lópofa Csárda udvarán található, megközelítően 450 tőből álló levendulás kert nem szokványos jelenség az Alföldön, így már csak ezért is érdemes ellátogatni hozzánk. Emellett ültetvényünk nem homogén, a levendula három fajtája található meg benne: az orvosi levendula, melyet hajdan – ahogy neve is mutatja – elsősorban orvosi felhasználásra termesztettek, a rózsaszín virágú levendula, melyre jellemző rendkívül aromás illata és a többitől eltérő rózsaszín virágai, valamint a törpe levendula, melyet sokszor viszont láthatunk kiskertek dísznövényeként is.


Folytatás >>

Tegyen egy rövid sétát a levendulakertben ebéd előtt, s nemcsak a közérzete változik meg kedvezően, de a csárdában elfogyasztott étel is sokkal jobban esik majd!

 
Csináld magad! Kézműves-foglalkozások Kiskunmajsán
2013 júniusától kézműves foglalkozásokkal is várjuk vendégeinket, ahol megismerkedhetnek a levendula hétköznapi felhasználási módjaival, és saját maguk készíthetnek levendulaszappant, párolhatnak levendulaolajat, de megtudhatják azt is, hogyan használhatják fel levendulát a gasztronómiában vagy akár díszítőelemként.
A kézműves foglalkozások a levendulavirágzás kezdetével indulnak, amiről minden évben hírt adunk, ezért érdemes figyelnie honlapunkat és közösségi oldalunkat is.
Gondolta volna, hogy a levendula az egyik legsokoldalúbban használt gyógynövény?
 

A levendula használata és ismertsége majdnem egyidős az emberiséggel. Több mint 2500 éve használják gyógynövényként, amit írásos források is rögzítenek.
A levendula egyedülálló illatkombinációja a 180 különböző alkotóelemnek köszönhető, ezért széles körben alkalmazzák a parfüm iparban és a magas színvonalú kozmetikumok készítéséhez. Az ókorban ez a növény a szépségápolás egyik fő alkotóeleme volt, használták testre kenve, szappant készítettek belőle, vagy épp a fürdővizet gazdagították vele. De sokszor a száraz virágot a padlóra szórva illatosították a szobát. 

Az illatosításon kívül számos gyógyászai felhasználása is jelentős. Közismert például idegerősítő hatása, ezért gyakran alkotórésze olyan nyugtató gyógyteakeverékeknek, melyek jótékonyan hatnak az idegrendszerre. Ez a tulajdonsága kihasználható a mai „rohanó világban”, és a szervezetünket sem terheli káros anyagokkal, mivel teljesen természetes hatóanyagot tartalmaz.

Nálunk is kipróbálhatja!
Néhány levendulás különlegességet különféle programjaink keretében vendégeink nálunk is kipróbálhatnak.
Fürdőnk gyógyászati és wellness részlegén a levendulás aromaterápiás masszázstés a levendulát tartalmazó relaxációs aromafürdőt ajánljuk figyelmükbe, ha egy igazán pihentető élményre vágynak. A kezelésekre előzetes időpontfoglalás szükséges!
A levendulakert első virágzását követően levendulaolajat párolunk az illatos lila virágfejekből, mely illatanyagot a szappankészítés során hasznosítjuk. Kézműves foglalkozásainkon a résztvevők maguk is megismerkedhetnek a levendula virágának ezen felhasználási formáival.
Természetesen a Lópofa Csárda gasztronómiai kínálatában is helyet kap levendula. Levendulás fogásainkról a csárda étlapjából tájékozódhat.
Végül, de nem utolsó sorban vendégeink a levendulakert aromáját magukkal vihetik kis levendulás vászonzsákokba csomagolva is, így otthon is sokáig élvezhetik az aroma jótékony hatását.

Similar Posts

  • Föld Napja Hernádon

    2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára. Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen „Tegyünk…

  • Majális

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület a Nyugdíjas Egyesülettel közösen a Tájháznál 3. alkalommal rendezte meg a majálist. Ebben az évben az Örökség Egyesület is csatlakozott hozzánk. Májusfa állítással kezdtük, majd nyársalással folytattuk. Batyus buli volt, ami nagyon jól sikerült. A jó hangulatról Kovács János gondoskodott, de most Takács Lívia is szórakoztatott bennünket furulyájával. Köszönjük…

  • Csati – parti

    Mióta újra van szüreti felvonulás – a fő út végefelé a csatorna partján – mindig fogadjuk a felvonulókat. Nem volt az másként ebben az évben sem. A Zsolnai Misiéktől, a Gavló Feriékig, a Hmiró Zsolttól, a Szívosékig, az Ország  Zsolttól, a Nagy családig, a Kucsera Lászlóéktól, a Racskó Janibácsiig, mindenki összefogott és díszítettünk, zsíroskenyeret kentünk,…

  • 23. hernádi falunap

    Már 23 alkalommal rendezték meg a falunapot, amin mi 15. alkalommal vettünk részt. Azért nem az első perctől, mert ebben az évben 15 éve, hogy megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. Mint minden rendezvényre, erre is nagyon készültünk, hogy a pavilonunkhoz érkezőnek valami újat nyújthassunk. Nagy volt most is a lelkesedés az Egyesület tagjai…

  • Bölcsöde átadása

    Szeretném megosztani honlapunkat olvasokkal a tegnapi élményemet! Elérkezett ez a nap is, mikor végre a felújított Csicsergő Bölcsödét sikerült átadni. Nagyon szép környezetben lehetnek egész nap a kicsi bölcsisek. Pogácsás Tibor államtitkár úr után Zsírosné dr. Pallaga Mária polgármester mondott egy pár szót, elmesélve, hogy mi minden volt már ez az épület. (lakóház, orvosi rendelő,…

  • Hernádi Nyugdíjas Egyesület 30 éve

    1986-ban egy tenni akaró pedagógus, először csak olyan emberekre gondolt, akik összejönnek időnként és megbeszélik a kertészkedéssel felmerülő gondjaikat, tapasztalatokat váltanak, majd később ez annyira formálódott, hogy időnként  családostól is ott voltak, majd batyus bulikat szerveztek, ami mindig nagyon jól sikerült. Végül a kertbarátok, nyugdíjas klubbá alakult. Egészen 1988-ig, amikor elköltözött Kecskemétre és átadta a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük