Tanévnyitó 2018

2018.augusztus 31-én tanévnyitó ünnepség volt a hernádi általános iskolában.  



A Himnusz elhangzása után Ráczné Kocsis Krisztina igazgatónő köszöntötte a megjelenteket. Külön szólt az elsősökhöz, az ötödikesekhez és a nyolcadikosokhoz, valamint a szülőkhöz, akiket arra kért, hogy nagyon figyeljenek oda gyermekeikre. 

Az Iskoláért Alapítvány elnöke ismertette az ebben a tanévben is zajló egyéni és osztályonkénti versenyeket, majd a Tanoda vezetője is tartott
egy rövid tájékoztatót. 

A Környezetvédő-és Faluszépítő Egyesület, az elmúlt évhez hasonlóan, tujákat ajándékozott az elsősöknek és osztályfőnökeiknek, arra kérve őket, hogy  ültessék el és gondozzák a kis bokrokat, és majd meglátják, mi lesz az ápolás eredménye nyolc év múlva. 

Természetesen az elsősök, a hagyományokhoz híven, egy kis ajándékcsomagot is kaptak az iskolától, amit az ötödikesek adtak át nekik. 

Színesítette az ünnepséget egy-két kedves, az eseményhez illő vers, amit ügyes gyerekek mondtak el. 

Végül az igazgatónő a 2018/19-es tanévet megnyitottnak nyilvánította.
Bensőséges, jó hangulatú, jól szervezett tanévnyitó részesei lehettünk. 

Köszönjük a


az InfoTV videósának, Liga Mihálynak.
 

Zsné

Osvát Erzsébet: Szeptember elseje

 
Szeptember elseje
elérkezett végre.
Örömöt csillant az
elsősök szemébe.
Még alig pitymallik,
ők már talpon vannak,
nehezen várják, hogy
útnak induljanak.
Kis táskájuk fénylik,
vadonatúj, tiszta.
Benne ábécéskönyv,
tolltartó és irka.
Üres lett a fészek,
kirepült a madár.
A sok kicsi elsős
már iskolába jár.


Similar Posts

  • Gyermeknap

    Mint minden évben, az idén is kint voltunk az iskola által rendezett gyermeknapon.Ebben az évben mi nem feladatokat adtunk a gyermekeknek, hanem elmentünk kerékpárral „Vaddisznólesre”. Hernádon van egy család, akik vaddisznó neveléssel foglalkoznak, Cserepkei Gáborék megengedték, hogy meglessük a vaddisznókat. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és kitűnő idegenvezetést is kaptunk. Nagy területen vannak a vaddisznók. Vannak,…

  • Szüreti felvonulás

    Már évek óta a csatorna partján fogadjuk a szüreti felvonulókat, nem volt ez másként ebben az évben sem. Eddig mindig készítettünk valamilyen díszítést, most élő díszlet volt, mert a vendégvárók felöltöztek népviseletbe és így vártuk a felvonulókat, nemcsak terített asztallal.

  • Föld Napja Hernádon

    2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára. Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen „Tegyünk…

  • Falunap

    Elérkeztünk a 19. falunaphoz, amelynek Egyesületünk  hatodik éve aktív részese. Minden évben kitalálunk valami újat, amivel odavonzzuk pavilonunkhoz a falunapra látogatókat.Ebben az évben csemegekukoricát főztünk és azt osztogattuk, nagy sikerrel. Sokkal több kukoricát tudtunk volna szétosztani, mint amennyivel készültünk. A főzőversenyre is beneveztünk. Tiszai Zoltánné tárcsán sütött bepácolt csirkecombot, mellhúst, krumplit, hagymát. Károlyi Mihály és…

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés, lomtalanítás

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 10. éve, hogy megszervezi a veszélyeshulladék-gyűjtését. Ebben az évben is sikerült meglepnie a lakosságnak azzal a nagy aktivitással, amit felhívásainkra tanúsítottak. Egy 1,5 tonnás autót küldtek a veszélyes hulladékért, és utána várhattuk, hogy érkezzen egy nagyobb is, mert a kisebb autóba nem fért bele, annyi mindent hoztak össze….

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 14 éve alatt sok veszélyes hulladékot gyűjtött össze. Ebben az évben már második alkalommal sikerült sikeresen lebonyolítanunk a gyűjtést. A mostani gyűjtésért kapott összeget az iskola javára ajánljuk fel. Bölcsen rendelé az úramikor kőbe vésette a törvényeketa kövek persze elföldelhetőkmint bármely más veszélyes hulladékde a köveknek nincs felezőidejükelég egy…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük