Similar Posts
Szelektív hulladékgyűjtő szigetek
Lehet, hogy nem látszik, de a nyert pályázaton azt a gyűjtő szigetet kaptuk, ami a . Ezen kívül a Fő úti buszfordulónál, a Váradi úton a bolt mellett, valamint a volt Fenyődiszkont után van még gyűjtősziget. Ezen kívül van 8 buszmegállóban az oszlopra szerelt kuka és az Önkormányzatnál egy 1.1 literes kuka. Ez utóbbiakat a…
Hernádiak a Hernád folyónál
Háromnapos kiránduláson vettünk részt. Első nap Tokaj volt a cél, ahol előbb a Bodrog folyón hajókáztunk, majd egy borpincészetet néztünk meg, ahol megkóstoltattak velünk 5 féle bort, meg pogácsát is kaptunk. Utána irány Pere, ahol a Hernád folyó mellett van egy szálloda, ahol az éjszakákat töltöttük. Másnap Sárospatakra mentünk, nagyon szép helyeken jártunk. Bejártuk Sárospatak…
Az iskola szépítése
Most már második éve, hogy segítünk az iskolásoknak szépíteni az ablakokat. Ebben az évben is muskátlit ültettünk a Duhaj Szidónia osztályával.Segítségemre volt a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület néhány tagja is, így a gyerekek nagy örömére hamar végeztünk. A muskátli az a drága, A magyar lélek virágaÉs az igazi, a csinos,Mint a borvirág, oly…
Díszpolgárunk!
Nagy örömünkre szolgál, hogy Zsadányi Lászlóné személyében már a második alapító tagunk kapott díszpolgári címet. 1972-ben pedagógusként kezdte pályafutását Hernádon az ugyancsak pedagógus férjével együtt. Később, mikor újra önálló lett a település, előbb tanácselnök, majd polgármester lett. Egész eddigi életében nagyon sokat tett Hernádért, Hernád lakosaiért. Sajnos, a polgármesterséget abbahagyja, de Egyesületünknek továbbra is aktív…
Ne tüsszögjön feleslegesen! Irtsa inkább ki!
Az ürömlevelű parlagfű hazánk egyik legveszélyesebb és legagresszívebben terjedő, allergiát kiváltó hatású gyomnövénye. Az ellene történő védekezés nemcsak a növénytermesztők, hanem minden földhasználó és földtulajdonos – beleértve a kiskertek tulajdonosait is – kötelező feladata. Az alábbiakban Füzy Endre, Örkény Város Önkormányzatának dolgozója ismerteti a gyomnövény elleni védekezés hatékony módszereit, illetve az irtás elmulasztása esetén kiszabható…
