Falunap

 A falunapon, ami már nagykorúvá vált, ismét részt vettünk. Már 6. éve, hogy a Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is állít pavilont, ami alatt szórólapokkal, felvilágosításokkal, totókkal, kirakós játékokkal várjuk a látogatókat.

Ebben az évben is vártuk újdonságokkal a hozzánk látogatókat. Két éve zöldségsalátákat készítettünk, tavaly gyümölcssalátákat. Ebben az évben friss gyümölccsel és főtt kukoricával, virágmaggal, virággal vártuk az érdeklődőket.

Úgy érezzük, hogy érdeklődés kíséri fáradozásunkat. Elmondhatjuk, hogy már 47 család csatlakozott pályázati felhívásunkhoz, a „Tiszta udvar, rendes ház, parlagfűmentes telek” cím elnyeréséért. Örömmel mondhatjuk, hogy vannak olyan családok, akik már harmadik éve kaphatják meg a cím elnyerésének viselését, mert azóta is rendben tartja portáját.

A parlagfűszedési akciónk még ilyen jól nem sikerült. Több mint 107 ezer tővel kevesebb fog allergiát okozni ebben az évben, mivel tövestől lett kiszedve és meg lett semmisítve. A tombolasorsoláson kisorsolt ajándékokat felajánlásokból tudtuk megtenni, amit ezúton is köszönjük a felajánlóknak.

Falunapi programjaink megrendezését támogatta: Böbe-Bobi Bt., Czeroczki András, Kaldenecker Andrásné, Katona József, Községi Önkormányzat, Kutasi Sándor, Liga Mihály, MAHARY Kft., Nagy László, Nagy Nelli, Nagy Albin, Nyugdíjas Egyesület,
Oláh Károlyné, Örkényi Takarékszövetkezet Hernádi Kirendeltsége, Strupka Józsefné, Zelovics Attila.

Nagyon szépen köszönjük!

Similar Posts

  • Gasztronómiai rendezvény

    Mint már évek óta, ebben az évben is meghívást kaptunk az Örökség Kulturális és Hagyományőrző Egyesület gasztronómiai rendezvényére. Volt már hagyományőrző disznóvágás, libapucolás, csirkeétel. Ebben az évben minden Egyesületnek magyaros ételt kellett főznie. Az Örökség Egyesület szürke marhából főzött pörköltet, a Nyugdíjas Egyesület libából gulyáslevest, a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete marhapörköltet, a Motoros Hungary Egyesület kakaspörköltet….

  • Nagyvázsonyi gyalogtúra

    Egyesületünk tagjai közül páran örömmel tudatják, hogy maradéktalanul teljesítették a nagyvázsonyi „gyalogtúra” teljes hosszát. Sőt talán túl is teljesítették. Négy tagunk vállalta azt a nagy kihívást, hogy elmegy az Örökség Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő gyalogtúrára (Tiszai Zoltánné, Holi Mihályné, Nagy László és Nagy Lászlóné), mely nem is volt kis kihívás. Busszal mentünk Nagyvázsonyba 42-en, ott…

  • Hernádi Ősz

    Évek óta részt veszünk a Hernádi Ősz programjain. Nem volt az másként most sem a gasztronómiai rendezvényen a többi civil szervezettel együtt ott voltunk mi is. Egyesületünk tagjai közösen főzött egyik tagunknál Holi Mihálynénál tejfölös csirkét nokedlivel. Este pedig a közös asztalra tettük és közösen a többi civil szervezettel elfogyasztottuk. Nagyon jó hangulatú volt. A…

  • Környezetvédők falunapi programja

    Az idén is több érdekes programmal várjuk a falunapra kilátogatókat. Játszhatnak puzzle (kirakos) játékokkal, kiállítást is készítünk újrahasznosítható dolgokból. A pecásoknak is adunk ötletet, hogyan lehet házilag gilisztákat tartani, szaporítani. Paravánjainkon további tanácsokat láthatnak, mit lehet házilag készíteni az kidobásra ítélt hulladékból. Beneveztünk a főzőversenyre is. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ebben az évben…

  • Ezt is megértük!

    Eljött a XX. hernádi falunap. Nagy aggodalommal készült minden résztvevő, mivel a hagyományokkal szakítva, nem vasárnap, hanem szombaton került sor a megrendezésére. Már pénteken sátrak nőttek ki a földből. Lázas izgalommal vártuk a szombat reggelt. Hogy fog sikerülni, egyáltalán leszünk-e elegen kint a téren? Károlyi Mihály cikkének folytatása >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük