Similar Posts

  • Állatok világnapja

    Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” „ A kis herceg” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület rajzpályázatot hirdetett az Állatok világnapja alkalmából óvodásoknak, iskolásoknak. Már…

  • Beszámoló az elmúlt napok eseményeiről

    A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Túl vagyunk 2 programunkon is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt felhíváshoz már 3. éve csatlakozva, sikerült 3 fuvar illegális szeméttől megszabadulni. Köszönet a közmunkásoknak, hogy segítettek összegyűjteni azt a sok szemetet.Sajnos erről kép nem készült elnézést kérünk. 2010. április…

  • Takarítási világnap

    Már negyedik éve, hogy megemlékezünk a Takarítási világnapról. Minden évben ezen a napon – szeptember 25-én – takarítottuk községünk útjait. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy mást kellene kitalálnunk, így kerültünk a Közösségi Ház udvarának rendezéséhez. Igaz nem voltunk sokan, azért mégis látszik, hogy valamit tettünk, egy kupac termőfölddel kevesebbet kell elhordani. A volt csirkeól…

  • Ünnepi készülődés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület közgyűlésén  megbeszéltük, hogy a március 15-ei ünnepre készülődve a falutábláknál lévő virágoskertet megszépítjük. Így aki bejön községünkben az érezze, hogy nálunk már megérkezett a tavasz és nem vagyunk tétlenek – megszépítettük legalább a falutábláknál lévő virágoskerteket. Köszönet a segítségért Holi Mihálynénak, Németh Sándornénak, Zalabai Gábornénak, Zalabai Gábornak, Tiszai Zoltánnénak,…

  • Állatok Világnapja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 5. éve ünnepli az Állatok Világnapját. Ebben az évben újrahasznosítható anyagokból kellett állatfigurákat készíteni. Mint szoktam mondani, hogy kiskorban kell elkezdeni a gyermekek figyelmét felhívni a körülöttük lévő dolgokra, nincs ez másként most sem. Most is az alsó tagozatos diákok voltak fogékonyabbak az állatfigurák készítésére. Ők azok, akik…

  • Túráztunk: 4-től 70 évesig

    Október 27. reggel 9 óra. Gyülekeznek a Polgármesteri Hivatal parkolójában. Az idő borús, esik az eső. Egyre többen vannak kicsik és nagyok, esernyő alatt, esőkabátban vártuk a buszt. Kik ők és hová készülnek ebben a hűvös csöpörgős időben?Barátok, Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesületi tagok, gyerekek, unokák, a táborfalvi erdőbe mennek megnézni az ott kialakított tanösvényt,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük