Egyesületünk 2013-as programja
Összeállítottuk az egyesület ezévi programját, amely a lenti linkre kattintva olvasható, illetve a későbbiekben is elérhető a jobb oldali menűből.
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2013-as évi programja
Összeállítottuk az egyesület ezévi programját, amely a lenti linkre kattintva olvasható, illetve a későbbiekben is elérhető a jobb oldali menűből.
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2013-as évi programja
„Az élet olyan, mint a kerékpározás.Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk. (Albert Einstein) Elmondhatjuk, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ismét túl van egy nagyon jól sikerült programján. Mikor elindult a társaság a Polgármesteri Hivatal elől alig voltunk 15-en. Azért nem csüggettünk el, mert mire a kerékpározók kiértek az örkényi Horgásztóhoz, addigra voltunk…
Mint az az éves programunkban is szerepelt, október 26-ára őszbúcsúztató kerékpártúrát szerveztünk. A nagyon jó időnek köszönhetően nagyon jól sikerült. Sokan tartottak velünk 5 évestől 70 évesig minden korosztály képviseltette magát. Kb. 40-en voltunk. Aki nem tud már kerékpározni, az autóval jött ki és segített a paprikás krumplit megfőzni. Akinek volt kedve, az túrázott egyet…
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2022-ben is sikeresen megrendezte a veszélyeshulladék átvételt. Ebben az évben is sikerült 6 kisteherautót megraknunk, amit nagyon köszönök a Selector Kft-nek, hogy ennyi autót küldött, a lakosságnak, hogy a rossz idő ellenére mind a 6 autó tele lett. Külön köszönet a családomnak, hogy segített elhozni azoktól a hulladékok, akik…
Már negyedik éve, hogy megemlékezünk a Takarítási világnapról. Minden évben ezen a napon – szeptember 25-én – takarítottuk községünk útjait. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy mást kellene kitalálnunk, így kerültünk a Közösségi Ház udvarának rendezéséhez. Igaz nem voltunk sokan, azért mégis látszik, hogy valamit tettünk, egy kupac termőfölddel kevesebbet kell elhordani. A volt csirkeól…