Farsang


Megkezdődött a báli szezon. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy 2 farsangi mulatságon is részt vehettem.

Az iskolások ismét kitettek magukért ötletesnél ötletesebb jelmezeket találtak ki és pörgősen teltek a bemutatók. Nagyon örülök, hogy évről évre ötletesebbnél ötletesebb jelmezekkel lepik meg a közönséget.

A nyugdíjasok is kitesznek magukért, pedig ebben az évben még az idő sem kedvezett nekik, mégis nagyon jól sikerült a falufarsang. Ismét sikerült ötletes jelmezeket készíteni és tele voltak ötletekkel, mint minden évben.

De inkább beszéljenek a


helyettem. Rengeteg képet készítettem, így csak válogattam egy párat belőle, aki kimaradt, attól elnézést kérek, de 600 képet mégsem lehet feltenni.

Nagy Lászlóné


Similar Posts

  • Falufarsang 2012

    A Nyugdíjas Egyesület már harmadik éve rendezi meg a falufarsangot (télbúcsúztató felvonulást). Ebben az évben is sikeresen túl vagyunk rajta. Nagyon ötletes jelmezekben vonultak fel. Az Illés bábut kiskocsin húzták maguk után, melyet nagy siratás közepette égették el, mellyel a tél temetését szimbolizálták. Egy kis információ, miért is ünnepeljük a farsangot >>

  • Falunap 2013

    2013.augusztus 3-án hangos zeneszóra ébredt Hernád lakossága. A zenés ébresztő a Falunap kezdetét jelezte, eszébe juttatva azoknak is ezt – a település életében fontos eseményt – akik netán elfelejtkeztek volna róla. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők sok szórakoztató programmal várták az  érdeklődőket. Megtelt a Búcsú tér sátrakkal, ernyőkkel, bográcsokkal, és lassacskán emberekkel is, bár…

  • Hernádi Ősz

    Évek óta részt veszünk a Hernádi Ősz programjain. Nem volt az másként most sem a gasztronómiai rendezvényen a többi civil szervezettel együtt ott voltunk mi is. Egyesületünk tagjai közösen főzött egyik tagunknál Holi Mihálynénál tejfölös csirkét nokedlivel. Este pedig a közös asztalra tettük és közösen a többi civil szervezettel elfogyasztottuk. Nagyon jó hangulatú volt. A…

  • Falunap

    A falunapon, ami már nagykorúvá vált, ismét részt vettünk. Már 6. éve, hogy a Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is állít pavilont, ami alatt szórólapokkal, felvilágosításokkal, totókkal, kirakós játékokkal várjuk a látogatókat. Ebben az évben is vártuk újdonságokkal a hozzánk látogatókat. Két éve zöldségsalátákat készítettünk, tavaly gyümölcssalátákat. Ebben az évben friss gyümölccsel és főtt kukoricával, virágmaggal,…

  • Föld napja 2017

    Május 2-án tartotta az iskola a Föld Napját, amit virágültetéssel ünnepeltek, a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület segítségével. Minden osztály kapott egy balkonládát, az Egyesületünktől földet, és a szülők megvették a ládánként 3 cserép muskátlit. Így nagyon szép lett a ballagás helyszíne. A gyerekek elültették, az Egyesület tagjai segítettek nekik, melyet nagyon szépen köszönök. „1970-BEN…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük