„Milyennek látom az otthonom” – eredményhirdetés


 A Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület a Környezetvédelmi Világnapra emlékezve immár 3. alkalommal hirdetett rajzversenyt az óvodások és általános iskolások számára.

 A felhívásra minden eddiginél több, összesen 153 színvonalas, ötletes, egyedi rajz érkezett. Köszönet illeti ezért az óvónőket és a pedagógusokat, akiknek a biztatása, irányítása nélkül ezek a kis remekművek nem jöttek volna létre. És persze, köszönet jár a gyerekeknek is, hiszen ők voltak az alkotók.
A legjobb rajzokat az  igazgatónő engedélyével az iskola aulájában állították ki, ahol minden érdeklődő megtekinthette.
 


Az eredményhirdetésre 2013. május 24-én került sor. Először az egyesület elnöke tartott rövid értékelést, majd az ovisok és az elsősök örvendeztették meg a jelenlévőket egy kedves, aranyos műsorral. Végül, mivel a zsűri nem tudott dönteni a helyezésekről, minden résztvevő kapott egy aprócska ajándékot, aminek az átadásakor jó volt látni a boldog, mosolygó  gyermekarcokat.

A sikeren felbuzdulva az egyesület jövőre is tervezi a verseny meghirdetését.

Köszönet Liga Mihálynak, aki megörökítette az utókor számára ezt az eseményt, Miklósi Lászlónak a hangosítást.

Zsadányi Lászlóné




Similar Posts

  • Állatok világnapja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 4. alkalommal emlékezett meg az Állatok Világnapjáról. Az óvodásoknak, iskolásoknak rajzpályázatot hirdetett, „Kedvenc állataim” címmel, ami nagy örömmel tölt el, hogy ebben az évben is ilyen sok szép rajzot kaptunk pályázati felhívásunkra. (130-at.) Most a hagyományoktól eltérően én csak egy pár szót mondtam, utána az iskolások közül Kongrácz Katica…

  • Madarak és fák napja

    Egyesületünk már évek óta kerékpártúrával ünnepli meg a Madarak és Fák Napját. Nagy örömünkre egyre többen csatlakoznak hozzánk. Ebben az évben 45-en voltunk. Idén nem mentünk messzire, csak a hernádi Vadászházhoz. Ismét nagy főzés volt, székelykáposzta. Nagy sikere volt, mert mind elfogyott, pedig 50 főre főztünk. Nagyon vidám, jó hangulat volt, jót beszélgettünk, énekeltünk, meg…

  • Batyus majális

    Ebben az évben is, mint az elmúlt öt évben mindig, most is sikeres volt ez a május 1-e. Szép számban voltunk, rengeteget ettünk, énekeltünk, nevettünk, nyársaltunk. Mindenkinek kedve szerint. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2010-ben lakossági kezdeményezésre tartott egy batyus majálist, hogy ne csak díszítsünk egy fát, hanem egy kis ünneplést is tartsunk. Akkor…

  • Októberi gyalogtúra

    Megint eltelt egy év, és megint gyalogtúráztunk. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már hagyományt teremtett a gyalogtúrából is. Már évek óta megrendezünk  gyalogtúrákat, voltunk már Táborfalván a tanösvényen, voltunk a Vadászháznál, voltunk az újhartyáni  Vizitündér horgásztónál.  És tervezzük, hogy ezt a hagyományt meg is őrizzük. Ebben az évben október 31-én voltunk túrázni, ismét az…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük