22. Falunap

Elérkeztünk a 22. Hernádi Falunaphoz. Egyesületünk is részt vett rajta, mint eddig minden évben.

 
Az idén is egy gyereksarok programban vettük ki részünket. A gyerekeket elrepítettük tündérországba, ahol különböző feladatokat kellett megoldaniuk. Nálunk a jól megszokott kirakós játék, memória játék volt, mely nagyon tetszett mindenkinek. Sok-sok ötletes dologgal kellett nekik megbirkózni, de nagyon lelkiismeretesen és örömmel teljesítették a feladatokat.


Ebben az évben is kegyes volt hozzánk az időjárás, így a nagy meleget úgy tudták elviselni, hogy a vízből almát kellett a szájukkal kiszedni, amit aztán meg is ehettek. Ez az Úszó Klub ötletes feladata volt, de élvezték a gyerekek, hogy vizesek lehettek. Nálunk kaptak lufikat, amit megtöltöttek vízzel – ez megint nagy szenzáció volt, hogy egymást lelocsolhatták. A gyerekek nagyon élvezték.

Mint minden évben most is színvonalas műsorok voltak, a szokásos főzőverseny sem maradt el, ebben az évben a „Tetovált Séf” volt a zsűriben, mellesleg ő is készült sok finomsággal, amit meg lehetett vásárolni.




Összegezve nagyon sok munkával összehozott programok voltak, melyeken jól érezték magukat, akik eljöttek.

Nagy Lászlóné

Similar Posts

  • Tanévzáró 2015.

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 5. éve, hogy meghirdette a PET palackgyűjtést. Azóta már 3. éve a fémdobozokat is gyűjtjük egyre nagyobb sikerrel. Olyannyira, hogy már az óvodások is csatlakoztak hozzánk.      PET PALACK FÉM DOBOZ I. 2. d. 9133 dbII. 4. b. 8456 dbIII. 4. a. 6686 dbSzluka Richard 4.a.Fehér László 4.b.Turcsán Fanni…

  • Gyermeknap

    Mint évek óta mindig ebben az évben is megrendezésre került a Nagyközségünk gyermeknapja a Hamvas Béla művelődési ház és könyvtár rendezésében. Eddig mindig a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kivette részét a rendezvény színesítésében. Nagyon jól sikerült gyermeknap volt. Sok gyermek érkezett kisebbek szüleikkel, a nagyobbak egyedül. Sok színes programmal vártuk a gyermekeket. Volt…

  • Gasztronómiai rendezvény

    Mint már évek óta, ebben az évben is meghívást kaptunk az Örökség Kulturális és Hagyományőrző Egyesület gasztronómiai rendezvényére. Volt már hagyományőrző disznóvágás, libapucolás, csirkeétel. Ebben az évben minden Egyesületnek magyaros ételt kellett főznie. Az Örökség Egyesület szürke marhából főzött pörköltet, a Nyugdíjas Egyesület libából gulyáslevest, a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete marhapörköltet, a Motoros Hungary Egyesület kakaspörköltet….

  • Komárom-Szentpéren jártunk

    Ebben az évben is meghívást kaptunk a szentpéteri falunapra, melyen az egyesületünk is képviseltette magát 5 fővel. Szentpéter egy kis falu Szlovákiába, mely nagyon szép helyen van. Mint minden évben, most is nagy szeretettel vártak bennünket. Először megnéztünk egy 1000 éves borpincét, majd megkoszorúztuk az 1947-48-ban meghalt magyar honfitársaink emlékművét. Finom ebéd után kezdődött a…

  • Nyugdíjas évzáró bál

    Ebben az évben is, mint eddig már jó pár éve, engem is meghívtak a Nyugdíjas Egyesület év végi báljára. El kell mondjam, hogy még mindig a nyugdíjasok azok, akikre minden rendezvényen, minden megmozduláson lehet találkozni. Ők azok, akikre minden helyzetben számítani lehet. Nagyon sok helyre járnak főleg a Búzavirág Énekegyüttes, akik viszik a hírünket az…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük