Gyereknap 2016



Már harmadik éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is képviselteti magát a gyermeknapon, ami most más keretek között zajlik, mint régen.

Sok érdekes programmal készültünk erre a napra. Szombat délután lévén, aránylag elég sokan eljöttek a gyerekek. 

Mi ügyességi játékkal készültünk, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. Fel volt akasztva egy keretre 3 féle különböző méretű műanyag vödör, melybe labdával bele kellett találni. A másik játék pedig egy tábla volt, különböző méretű lyukakkal, amibe bele kellett találni papír repülővel, amit saját maguk hajtogattak. Kicsitől, nagyig, mindenkinek nagyon tetszett. Akinek sikerült mindkettőnél eredményt elérni, azok kaptak ajándékot.  

Ezen kívül még az óvónőknél köveket lehetett festeni, ceruzatartókat készíteni, vagy karkötőt fonni. Volt ezen kívül ugrálóvár, élő csócsó, buborék foci, de kint voltak a tűzoltók is. Volt tetováló is. Herman Marika pedig mesevárral várta a gyerekeket, ahol szép meséket, verseket olvasott fel nekik. A gyerekek nagy örömére volt bohóc is, aki lufikat csavart a gyerekeknek. 

Egy kellemes délutánt töltöttünk el a nagy melegben.

Herman Mária: Panna labdázik

Pöttyös a labda, Pöttyös a Panna,
Repül a labda, ugrik a Panna.
Hol van a labda? Kérdezi Panna,
Gurul a labda, ki az utcára.

Kacag a Panna, ott van a labda,
Indul a Panna és fut utána.
Állj meg te Panna! Kiált mamája,
Autó fékez, szól a dudája.

Robog a mentő, be a kórházba,
Benne ül Panna, sajog a lába.
Mit tettél Panna? Te kis butácska,
Mért szaladtál te ki az utcára?

Pöttyös a Panna, pöttyös a labda,
Sírdogál Panna, hol van a labda?
Ne sírjál Panna, itt van a labda,
Csak ne fuss többé ki az utcára.





Similar Posts

  • Nyugdíjas évzáró bál

    Ebben az évben is, mint eddig már jó pár éve, engem is meghívtak a Nyugdíjas Egyesület év végi báljára. El kell mondjam, hogy még mindig a nyugdíjasok azok, akikre minden rendezvényen, minden megmozduláson lehet találkozni. Ők azok, akikre minden helyzetben számítani lehet. Nagyon sok helyre járnak főleg a Búzavirág Énekegyüttes, akik viszik a hírünket az…

  • Falunap

    A falunapon, ami már nagykorúvá vált, ismét részt vettünk. Már 6. éve, hogy a Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is állít pavilont, ami alatt szórólapokkal, felvilágosításokkal, totókkal, kirakós játékokkal várjuk a látogatókat. Ebben az évben is vártuk újdonságokkal a hozzánk látogatókat. Két éve zöldségsalátákat készítettünk, tavaly gyümölcssalátákat. Ebben az évben friss gyümölccsel és főtt kukoricával, virágmaggal,…

  • Tavaszi nagytakarítás

    Már nyolcadik éve, hogy megrendezzük a veszélyeshulladék-gyűjtést. A szemétszedést pedig már tizedik éve minden évben megrendezzük, van, amikor kétszer is. Az Önkormányzattal közösen a lomtalanítást már  harmadik alkalommal sikerült megszervezni. Nagyon köszönjük a lakosságnak, hogy partner volt a programunkban.  Rengetek hulladéktól szabadultunk meg. A lomtalanításra kiállt nagykonténeres autó tele lett és a kukás autónak is…

  • Gyermeknap 2012.

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már évek óta csatlakozik az iskola által szervezett gyermeknaphoz. Ebben az évben sem volt ez másként. Tavaly vaddisznólesen voltunk, idén pedig versenyt hirdettünk rollerrel és gördeszkával. A gyerekeknek nagyon tetszett.  Nagyon jól sikerült napon vagyunk túl. A gyerekek lelkesedéssel teljesítették a feladatokat. Igaz az idő nem igazán kedvezett nekünk,…

  • Föld Napja Hernádon

    2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára. Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen „Tegyünk…

  • Virágkiállítás

    Éves programunkhoz híven, szeptember 19-én Egyesületünk tagsága buszkirándulást szervezett a Szigetszentmiklósi Virágkiállításra. Már pár éve terveztük, most meg is valósítottuk, elmentünk Szigetszentmiklósra a Virágkiállítást megnézni. Az eső ellenére mindenki eljött, aki jelentkezett, amit ezúton is köszönök. Sok szép látnivaló volt. Nagyon ügyesek a virágkötők, csodálatos kompozíciókat lehetett látni, meg sok virág közül lehetett válogatni. Mindenki…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük