Dinnyenap és tematikus nap Ópusztaszeren

„Dinnyenap és tematikus nap Ópusztaszeren!

Minden, ami dinnye Ópusztaszeren! Augusztus 11-én, a Dinnyenapon nemcsak kedvére fogyaszthatják a mézédes gyümölcsöt, hanem az abból készült szobrokat is megnézhetik. Kézműves foglalkozások, néptánc, népzene és gabonához kapcsolódó tematikus programnap is várja az érdeklődőket!” 



Túl vagyunk ismét egy kiránduláson. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület lehetőséget biztosított nemcsak a tagjai számára, hogy elvigye Ópusztaszerre, hanem a lakosság közül is az érdeklődőket, egy buszkirándulásra. Nagy örömünkre tele busszal mentünk.
Megnéztük a Feszty körképet, majd mindenki azt nézhetett meg, ami érdekelte, szabad program volt. Az idő is nekünk kedvezett, nem volt olyan elviselhetetlen meleg. Megkóstolhattuk a dinnyét, a kemencébe sült kalácsot, vagy vehettünk kosarat is magunknak. Mindig fejlesztik, bővítik a látnivalókat, így aki régen járt ott, új látnivalót is talál magának. A Feszty körkép épületét kibővítették a felújítás alkalmával, panoptikummal is. A dinnyeszobrokat olyan gyorsan készítette a mester, hogy csak pislogtunk. Pillanatok alatt kész volt a mű a keze alatt. A néptáncosok is színvonalas műsort adtak. Nagyon finom volt a kemencében sült kalács is.  

Köszönöm mindazoknak, aki velünk töltötte ezt a napot, hogy nem hagytak cserben most sem.






Similar Posts

  • Tavaszi nagytakarítás

    Azt hiszem a „Föld Napja” alkalmából a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nagyon sokat tett Községünk tisztábbá tételében, szépítésében, Földünk rendezettebbé tétele érdekében. A nagyon jól sikerült veszélyes hulladékgyűjtéssel április 9-én, „a begyűjtött e-hulladék mennyisége 2,6 tonna lett, plusz az italos doboz 60 kg”, az április 16-i tavaszi nagytakarítással, és április 20-ig tartó illegális hulladéklerakók…

  • Takarítási világnap

    Már negyedik éve, hogy megemlékezünk a Takarítási világnapról. Minden évben ezen a napon – szeptember 25-én – takarítottuk községünk útjait. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy mást kellene kitalálnunk, így kerültünk a Közösségi Ház udvarának rendezéséhez. Igaz nem voltunk sokan, azért mégis látszik, hogy valamit tettünk, egy kupac termőfölddel kevesebbet kell elhordani. A volt csirkeól…

  • 10 évesek lettünk!

    „Ne használd az autódat, ülj drótszamárra!” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ezzel a szlogennel várja a 10. születésnapja megünneplésére 2010. október 9-én (szombat) délután 14 órára azokat a lakosokat, akik szeretnek kerékpározni, vagy csak erre az alkalomra, egy óra hosszára félre tudják tenni az autójukat és Hernád területén egy túrát tenne.A túra kb 10…

  • Kerékpártúra

    Negyedik alkalommal rendeztük meg a vacsi erdőbe induló májusi kerékpártúrát. Elmondhatjuk, hogy ez a rendezvényünk is jól sikerült. 40 bátor ember nekiindult a túrának. A Polgármesteri Hivatal elől indultunk és negyvened magammal hamar odaértünk a piknikhelyre. Minden korosztály képviseltette magát. A legfiatalabb kerékpározó 5 éves, a legidősebb 75 éves. Természetesen a nyugdíjasok ismét kitettek magukért,…

  • Októberi gyalogtúra

    Megint eltelt egy év, és megint gyalogtúráztunk. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már hagyományt teremtett a gyalogtúrából is. Már évek óta megrendezünk  gyalogtúrákat, voltunk már Táborfalván a tanösvényen, voltunk a Vadászháznál, voltunk az újhartyáni  Vizitündér horgásztónál.  És tervezzük, hogy ezt a hagyományt meg is őrizzük. Ebben az évben október 31-én voltunk túrázni, ismét az…

  • Gyalogtúra

    Sikeresen túl vagyunk az „Őszbúcsúztató gyalogtúrán”. Kegyes volt hozzánk az időjárás, mert a többnapi eső után végre október 25-én nem esett az eső. Amikor összejöttünk, még a nap is kisütött. Vidám társasággal mentünk az újhartyáni horgásztóhoz sétálni. A séta szó nem mindenkinél ugyan azt jelenti, mert voltak, akik elég jó tempóban mentek, de hát aki…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük