„TE SZEDD!”

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nevében regisztráltam a „Te Szedd!” mozgalomhoz.

Elmondhatom, hogy ennyire jól még nem sikerült soha, mint most. Az Általános Iskola diákjai, tanárai 360-an az egyesületekből 11 tag, valamint az Hernád Nagyközség Önkormányzatának összes dolgozója 11-en, részt vett március 22-én a szemétszedésben.




Ami elszomorít, hogy megint volt munkánk bőven. 9 órakor gyülekeztünk az Iskola parkolójában, és minden osztály ment egy-egy utcán végig. Az Egyesületi tagok mentek együtt pár iskolással, egy utca felén, ahol mi egy megpúpozott nagy utánfutóval szedtünk össze, azon az 1,5 km-es szakaszon a szemetet. Azért az utcák többségében nem volt ennyi szemét, inkább a bevezető utakon, de még így is megtelt másodszor is púposra az utánfutó.

Az idő nagyon kedvezett nekünk, mert nagyon szép napos, meleg idő volt. Azért annak nagyon tudnánk örülni, ha jövőre nem kellene megismételni. Végre eljutnánk oda, hogy nem szemetelnek az emberek. Sajnos tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy nem is a lakossággal van a baj, hanem akik átautóznak a főutakon. Azon az utcán, amit említettem, pl. biztos, hogy autóval szándékosan viszik ki zsákszámra a szemetet, de azt még nem tudtuk megállapítani, hogy helyi lakosok teszik, vagy céltudatosan oda hordják, mert tudják, hogy nálunk minden évben van szemétszedés. De van lomtalanítás és veszélyeshulladék-gyűjtés is. Ami itt a környező településeken nincs.




Ennek ellenére nagyon büszke vagyok, és nagyon köszönöm a lakosságnak, hogy ismét partnereim voltak a program sikeres megvalósításában. Azt meg külön köszönjük, hogy az Önkormányzat dolgozói is kivették részüket ebben a felhívásban. 

Nagy László Sándorné

Similar Posts

  • Gasztró 2025

    Megint eltelt egy év, így ismét az Egyesületek nagy izgalommal 15. alkalommal. kezdtek a főzésnek.  Ez alkalommal ebben az évben a „Népmese Napjával” volt összekötve, így olyan ételeket kellett főzni, amelyik valamilyen mesében szerepel. Mi Tárkonyos tejszínes ragulevest főztünk. A mese Benedek Elek: A só című műve, ami illik mindenféle ételhez.   A só az…

  • 2023. évi programtervezetünk

    A Hernádi Faluszépítő és Környezetvédő Egyesület a következő programokat tervezi a 2023-as évre: 1. Április 01. (szombat) Veszélyeshulladék-gyűjtés Búcsú tér 9-11-ig. Szemétszedés!  2. Május 1. (Hétfő) batyus majális Tájház a többi civil szervezettel  3. Gyermeknap május 20. Némo tenger milyen  4.  Június 10. Bakonyjágó indulás 8 óra.  5. Június 24. Falunap  6. Szeptember 9. Bugaszeg…

  • 2026 év madara – a „rigóüllőt” használó énekes rigó

    A lakossági internetes szavazás eredményeképpen az énekes rigó lett az év madara 2026-ban. Az MME 1979-ben indította el „év madara” programját, amelynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A közlemény kiemelte, hogy az énekes rigó a fekete rigónál kisebb, a hím és a tojó egyforma: felül olívbarna színezetűek, fehéres torokkal,…

  • Május 1.

    Reggel 8-kor, mint évek óta mindig feldíszítettük a községünk májusfáját. Délután pedig a tájháznál tartottunk egy kis majálist. Sokan eljöttek, aminek nagyon örültünk. Kivételesen nem batyus majális volt, mint ahogy meghirdettük, hanem a Jaczina házaspár megvendégelt bennünket egy kis őzpörkölttel az 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Kívánjuk, még sok boldog évet érjenek meg együtt. Nagyon jól…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük