Veszélyeshulladék-gyűjtés

 Már 14. éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület meghirdeti a veszélyes hulladékok átvételét. Elmondhatjuk, hogy mindig sikeres volt, de azt hiszem, ebben az évben túlszárnyaltunk mindent. A „tavaszi nagytakarítás” jól sikerült!

Negyedik éve, hogy az Önkormányzat által szervezett lomtalanítást is lebonyolítottuk ezen a napon, a lakosság nagy örömére. Köszönöm a lakosságnak, hogy türelmesen kivárta a sorát. Nagy volt a forgalom április 6-án a Búcsú téren. Négy kukásautó, két konténer, és 6 kisteherautó veszélyes hulladékot vettünk át.




Köszönöm a családomnak, hogy segítségemre voltak a szállításban, a lakosságnak, hogy ismét partnereink voltak a programunk sikeres lebonyolításában. 

„A klímaváltozás sürget, ha késlekedünk, nagyobb lesz a baj. Azonban ne a bajon sopánkodjunk, hanem kezdjünk el tenni is ellene, ne várjunk arra, hogy mások dolga tenni valamit, és ne hárítsuk a felelősséget másra. Az emberiség egy hétmilliárdod részeként van valamennyi hatásunk, és ez sem csekély dolog, de ha saját szemszögünkből nézünk körül, akkor láthatjuk, hogy egy külön saját világ vagyunk. Tegyük ezt a világot élhetőbbé, érezzük jól magunkat benne!” 

Dobosy Antal

Similar Posts

  • Madarak és Fák Napja 2021

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2000 óta ünnepelte ezt a napot. Hol kerékpár túrával, hol gyalogtúrával mentünk ki a természetbe. Először batyus kirándulásokat szerveztünk, majd főztünk a velünk ünneplőknek. Nagy volt mindig az érdeklődés. Nem riadtak vissza még a nyugdíjasok sem a gyaloglástól, vagy a kerékpározástól. A pusztavacsi erdő mindig jó hangulatot adott ehhez…

  • Híres emberek kedvenc ételei

    Ha október eleje, akkor gasztrofesztivál. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ebben is ismét részt vett. Most híres emberek kedvenc ételeit kellett megfőzni.  Mi Jókai bablevest főztünk, aminek nagy sikere volt.Jókai Mór nagyon szerette a bablevest füstölt csülökkel, füstölt körömmel, füstölt kolbásszal. A Gundel étteremben mindig ezt rendelte, de ha tehette otthonában is ezt kért…

  • Fenyőfa bérlés

    Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesületnél az idén is bérelhető konténeres (gyökeres) ezüstfenyő. A fenyőfa átvehető az Autóalkatrész üzletnél (Fő út 102.), 2009. december 7 – 12-éig, minden nap 9 -16 óráig, szombaton 9 – 12 óráig. Mérete: kb 80 cm – 120 cm Ára: 4000.- Ft/db Ha nem szeretné a saját kertjében elültetni, akkor visszahozhatja…

  • Mikulás

    Donászy Magda: Télapó Télapóka öreg bácsi,hóhegyeken éldegél.Hóból van a palotája,kilenc tornya égig ér.Miklós-napkor minden évbentele tömi puttonyát,mézes-mázos ajándékkalszánkázik az úton át. Ebben az évben is megrendezésre került a Falumikulás a gyerekek nagy örömére! A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület most is, mint mindig teával várta a Főtérre látogatókat. A Nyugdíjas Egyesület meg finomabnál finomabb süteményekkel…

  • A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület információi

    Várjuk a tettrekész lakosokat tagjaink sorába. A hernádi Falunapon lehetőségük lesz az Egyesülethez belépni. Továbbá újra meghirdetjük a „Tiszta udvar, rendes ház, parlagfűmentes telek” pályázatot. Részletekről a Falunapon kaphatnak információt a pavilonunknál. Ezen kívül a parlagfű gyűjtés eredményhirdetésével, tombolasorsolásával, valamint a tavaly meghirdetett pályázat eredményhirdetésével, játékokkal szórólapokkal várunk minden kedves érdeklődőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük