Majális a Tájháznál

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület
ismét meg tudta tartani a május 1-i ünnepségét a Tájháznál

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület
ismét meg tudta tartani a május 1-i ünnepségét a Tájháznál
2014. szeptember 28. Jó reggelt! Kopogtatnak, 7 óra 50 perc. Álmosan nyitok ajtót. Bihari barátom hozott 1 „halott” TV-t, hol lehet letenni, mert még senki nincs a Búcsú téren és már 8 óra. Mondom, 9-kor kezdünk gyűjteni, illetve átvenni. Minden esetre elkísértem utolsó útjára a készüléket. Nem sokáig árválkodott egyedül, mert társaságot kapott: néhány hangszórót…
Földünket – és szükebb környezetünket – nem csak a vesszélyeshulladék-gyűjtéssel próbáljuk szebbé és élhetőbbé tenni, hanem virágültetéssel is, a nemrég kihelyezett – Ludányi Jenő által faragott falutábláknál. Úgy gondoltuk, ha már kaptunk ilyen szép táblákat, a környéke is szép legyen, virágot ültetünk. Köszönetet kell mondanom Revák Józsefnek, aki már eddig is sokat tett a községünkért,…
„Ne használd az autódat, ülj drótszamárra!” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ezzel a szlogennel várja a 10. születésnapja megünneplésére 2010. október 9-én (szombat) délután 14 órára azokat a lakosokat, akik szeretnek kerékpározni, vagy csak erre az alkalomra, egy óra hosszára félre tudják tenni az autójukat és Hernád területén egy túrát tenne.A túra kb 10…
Megint eltelt egy év, és megint gyalogtúráztunk. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már hagyományt teremtett a gyalogtúrából is. Már évek óta megrendezünk gyalogtúrákat, voltunk már Táborfalván a tanösvényen, voltunk a Vadászháznál, voltunk az újhartyáni Vizitündér horgásztónál. És tervezzük, hogy ezt a hagyományt meg is őrizzük. Ebben az évben október 31-én voltunk túrázni, ismét az…
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ismét buszkirándulást szervezet. Most Poroszlóra látogattunk el. Éppen kifogtuk, hogy Nagycsaládosok napja is volt, így sokminden volt olyan, ami máskor nem. Kint voltak a rendőrségtől, feladatokat adtak a gyerekeknek, be lehetett ülni a Skoda járőr kocsiba, de a rohamrendőrség felszerelését is meg lehetett nézni, és fel lehetett próbálni a…
A Madarak és fák napját már 6. éve, hogy az óvodásokkal virágültetéssel töltjük. Nem történt az másként most sem. A gyerekek nagy lelkesedéssel segítettek a felnőtteknek (vagy fordítva?).