Madarak és Fák Napja


Ebben az évben nem virágültetéssel ünnepeltük ezt a napot, hanem „Batyus sétát” tettünk a Vadászházhoz. Gyönyörködhettünk az éledő természetben.

Kicsik és nagyok nagy lelkesedéssel indultunk el a sétára. A kicsik elmondhatjuk, hogy sokkal jobban bírták a sétát, mint a felnőttek. De azért mindenki épségben célhoz ért.
A Vadászháznál már várt bennünket Sipos Péter, aki a felmerülő kérdésekre, érdeklődésekre kimerítő választ tudott adni, köszönjük neki.

Az öreg gesztenyefa árnyékában megpihentünk, elfogyasztottuk az elemozsiát, amit vittünk, beszélgettünk, a gyerekek fociztak, fára másztak, jó hangulatban telt el az ott töltött idő. A visszafele utat is mindenki hősiesen végiggyalogolta.

A túra után kicsit fáradtan, de jó hangulatban ment haza mindenki.

Similar Posts

  • Bringatúra

    Már 12 éve, hogy ünnepeljük a Madarak és fák napját. Kezdetben az Idősek Napköziotthonában örvendeztettük meg az óvodásokkal a nyugdíjas otthonban lévőket, majd mikor megszűnt, akkor virágot ültettünk az Óvoda udvarára, majd ezen is változtattunk, így már harmadik éve, hogy a vacsi erdőben ünnepeljük e napot. Ebben az évben is kerékpártúrával emlékeztünk meg erről a…

  • Gyalogtúra a Táborfalvi tanösvényen

    Ahogy ősszel ígértük, a Madarak és fák napját idén Táborfalván, a Betyár-dombi tanösvényen töltöttük. Az őszi kiránduláskor esett az eső, akkor is csodálatos volt a táj, de tavasszal teljesen más. Csodálatos szombat délelőtt, ragyogó napsütésben kirándultunk nagyobb részt Táborfalva, kisebb részt Ladánybene területén létesített Betyár-dombi tanösvényen, kb. 4 km hosszan. 4 évestől 65 évesig minden…

  • Tavaszi nagytakarítás

    Ismét eltelt egy év, és ismét túl vagyunk egy nagytakarításon. Nagyon büszkék vagyunk a lakosságra, mert nagyon aktívan részt vettek ezen a délelőttön. Azt hiszem nemcsak én lepődtem meg, de akik elvitték azt a sok lomot, azok is, hogy mennyire sokan voltak partnerek a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesületünk felhívására. Kétszer fordult a kukás autó,…

  • Tekerj velünk!

    „Az élet olyan, mint a kerékpározás.Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk.                                              (Albert Einstein) Elmondhatjuk, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ismét túl van egy nagyon jól sikerült programján.  Mikor elindult a társaság a Polgármesteri Hivatal elől alig voltunk 15-en. Azért nem csüggettünk el, mert mire a kerékpározók kiértek az örkényi Horgásztóhoz, addigra voltunk…

  • Madarak és fák napja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nyolcadik éve ünnepli meg a Madarak és fák napját. Éveken keresztül az óvódásokkal közösen az Idősek Napközi otthonában ültettünk virágot, adtunk műsort az időseknek. Az idősotthon megszűnésével új programokat találtunk ki erre a napra: 2011-ben gyalogtúrát rendeztünk, az idén – május 12-én – pedig kerékpártúrát szerveztünk a vacsi erdőbe….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük