Madarak és fák napja


A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nyolcadik éve ünnepli meg a Madarak és fák napját.

Éveken keresztül az óvódásokkal közösen az Idősek Napközi otthonában ültettünk virágot, adtunk műsort az időseknek. Az idősotthon megszűnésével új programokat találtunk ki erre a napra: 2011-ben gyalogtúrát rendeztünk, az idén – május 12-én – pedig kerékpártúrát szerveztünk a vacsi erdőbe.

Örömmel mondhatom, hogy ez a programunk is jól sikerült. Igaz nem mozdult meg az egész község, de így is voltunk szép számban. Gyerekek, felnőttek egyaránt.
A vacsi erdőbe mentünk kerékpárral, ahol a természetben töltöttünk pár órát. A gyerekek találtak fészekből kiesett madárkát, amit sikeresen vissza is sikerült tenni, az anyamadár nagy örömére.
A gyerekek is hamar feltalálták magukat, bejárták az erdő egy részét, utána makkcsatát vívtak, fára másztak. Jó hangulatban telt el az a pár óra, amit az erdőben töltöttünk.
Fáradtan, de élményekkel gazdagodva tértünk haza.


Pár mondat, miért, és mióta ünnepeljük a Madarak és fák napját.
„A madarak és fák napját a világon először Chernel István ornitológus szervezte 1902-ben Magyarországon, annak kapcsán, hogy az európai államok 1902. március 19-én egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. A madár – barát vagy ellenség?
1906. ápr. 27-én Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletet adott ki, amely szerint e napon eper- vagy más gyümölcsfákat kellett ültetni, illetve öntözni és meg kellett emlékezni a hasznos madarakról. Az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ – Hermann Ottó irányításával – jelentősen támogatta ezt a nemes mozgalmat. Századunk első felében minden májusban sor is került erre a programra.

A második világháború után sokat vesztett népszerűségéből, de a kilencvenes években ismét egyre többen ünneplik meg. 1996 óta kormányrendelet alapján a Madarak és fák napját május 10-én ünnepli az ország.” (greenfo.hu)

Nagy Lászlóné

Similar Posts

  • Veszélyeshulladék-gyűjtés

    „Földünkért Világnap” alkalmábóla Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 4. alkalommal veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet. A gyűjtés során térítésmentesen lehet leadni az alábbi hulladékokat:Akkumulátor, elektromos és elektronikus hulladékok (hűtő, mosógép, számítógép, konyhai kisgépek, stb.) fáradt olaj, fénycsövek, szárazelemek. A hűtő kompresszor nélkül 1000.- Ft/db,TV, számítógép monitor 79.- Ft/kg. A gyűjtés helyszíne: Hernád, Búcsú térIdőpontja: 2009. október…

  • Batyus buli május 1-jén

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 6. éve rendezi meg civil szervezetek részére a Tájház udvarán májusfaállítással egybekötött kis bulis délutánját. Elmondhatjuk, hogy megint eltöltöttünk egy vidám délutánt. Ettünk, ittunk, szalonnát sütöttünk, dalolgattunk, beszélgettünk. Annyira jó volt a hangulat, hogy a végén még táncra is perdültünk.   Köszönjük Kovács Janinak ezt a felejthetetlen hangulatot, és…

  • 10 évesek lettünk!

    „Ne használd az autódat, ülj drótszamárra!” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ezzel a szlogennel várja a 10. születésnapja megünneplésére 2010. október 9-én (szombat) délután 14 órára azokat a lakosokat, akik szeretnek kerékpározni, vagy csak erre az alkalomra, egy óra hosszára félre tudják tenni az autójukat és Hernád területén egy túrát tenne.A túra kb 10…

  • Még vár ránk ez a Föld

    Először is hadd kezdjem azzal, hogy hálás köszönetet mondjak az iskola igazgatóasszonyának, igazgatóhelyettes asszonyának és a nevelőknek, hogy minden programunkon aktívan kiveszik a részüket, és erre ösztönzik tanítványaikat is.Nem utolsó sorban köszönöm a diákoknak, hogy több mint 80000 PET palackot gyűjtöttek össze. Ennyit tudnak újrahasznosítani, és nem az erdőben találjuk meg. Köszönet azoknak a szülőknek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük