Túráztunk: 4-től 70 évesig

Október 27. reggel 9 óra. Gyülekeznek a Polgármesteri Hivatal parkolójában. Az idő borús, esik az eső. Egyre többen vannak kicsik és nagyok, esernyő alatt, esőkabátban vártuk a buszt.

Kik ők és hová készülnek ebben a hűvös csöpörgős időben?
Barátok, Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesületi tagok, gyerekek, unokák, a táborfalvi erdőbe mennek megnézni az ott kialakított tanösvényt, megcsodálni az őszi erdőt, a maga szépségében.


Már indulnának, de valaki elfeledkezett az eseményről – telefon – 3 percen belül ott volt a helyszínen. Indulhatott a busz. Ribai Feri elvitt minket az erdőig, ott már várt minket Kovács Miklós erdészeti vezető, valamint Molnár József műszaki vezető. Rövid üdvözlés és eligazítás után neki vágtunk a HM- keretében levő erdőben kialakított ösvénynek. Az első megállónál megismertük az erdő szerkezetét, ahol megtudtuk, hogy eredeti „őserdőben” vagyunk, ahol mindent a természet alakított ki. Tovább haladva megmásztunk egy hegyet, ami az alföldi síkságon már hegy. A neve Betyár domb. Ismét tábla, a táblán az erdő fái – bokrai – virágai bemutató táblák. Itt tudtuk meg, hogy az apróságok miatt rövidített úton haladunk. A tanösvény kb. 3 km hosszú. A hegyről lejutva, ugyan az erdőben haladtunk tovább, de a tájat óriási gödrök tarkították a háború mementója. Régen robbanó anyag és lőszer megsemmisítés történt a területen. A természet visszavette a területet a fák – bokrok benőttek a gödör alját, oldalát. Az út véget ért, rövidnek tűnt. Vezetőink kérdezték, hogy megyünk-e tovább? Elsőként a gyerekek mondták, hogy igen.

Rendkívüli módon örültek az erdőnek és az erdő gyümölcseinek, kökénynek, galagonyának, amiket meg is kóstoltak. Izgatottan mondták egymásnak, nézd gomba, toboz, makk. Lelkesen gyalogoltak tovább. Sajnos nem csak kultúremberek járnak a területen, motorosok, fa tolvajok nyomait láttuk, valamint elszórt szemetet, még autógumit is.

Túránk végén megköszönve a szakszerű vezetést elköszöntünk és indultunk haza. Érdemes volt részt venni a kiránduláson, többen mondták, hogy vissza fognak térni. Ennek semmi akadálya nincs, mivel a tanösvény jól járható és jelölt, eltévedni nem lehet. Előzetes bejelentkezés nem kötelező, igény esetén vezető kérhető!
Egy igazi sportember is velünk tartott, mert Zsadányi Laci bácsi biciklivel jött utánunk és a séta után biciklivel ment haza is. További jó sportolást kívánunk neki.

Köszönjük a szervezőknek, a résztvevőknek, kellemesen elfáradtunk, jólesett az ebéd.

Károlyi Mihály

Aki szeretne többet tudni a tanösvényről az  „Betyárdombi tanösvény„-t beírja a keresőbe és részletes információt kaphat róla, hogy merre jártunk mit láttunk a táborfalvai tanösvényen.

Akit érdekel, május 11-én szervezünk a Madarak és Fák Napja alkalmából egy újabb túrát.

Similar Posts

  • Környezetvédő Világnap

    1972 óta ünneplik a világon a Környezetvédelmi Világnapot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, most ennek tiszteletére készítette ezt a rajzpályázatot  „Élet az erdőben” címmel, mert  2011 évet az erdők nemzetközi évének nyilvánították. Mi eddig csak a gyermeknap keretében foglalkoztunk ezzel a nappal. Ebben az évben először van, és reméljük nem utoljára, hogy külön is…

  • Batyus majális

    Ebben az évben is, mint az elmúlt öt évben mindig, most is sikeres volt ez a május 1-e. Szép számban voltunk, rengeteget ettünk, énekeltünk, nevettünk, nyársaltunk. Mindenkinek kedve szerint. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2010-ben lakossági kezdeményezésre tartott egy batyus majálist, hogy ne csak díszítsünk egy fát, hanem egy kis ünneplést is tartsunk. Akkor…

  • Takarítási világnap

    Már negyedik éve, hogy megemlékezünk a Takarítási világnapról. Minden évben ezen a napon – szeptember 25-én – takarítottuk községünk útjait. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy mást kellene kitalálnunk, így kerültünk a Közösségi Ház udvarának rendezéséhez. Igaz nem voltunk sokan, azért mégis látszik, hogy valamit tettünk, egy kupac termőfölddel kevesebbet kell elhordani. A volt csirkeól…

  • Batyus buli május 1-jén

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 6. éve rendezi meg civil szervezetek részére a Tájház udvarán májusfaállítással egybekötött kis bulis délutánját. Elmondhatjuk, hogy megint eltöltöttünk egy vidám délutánt. Ettünk, ittunk, szalonnát sütöttünk, dalolgattunk, beszélgettünk. Annyira jó volt a hangulat, hogy a végén még táncra is perdültünk.   Köszönjük Kovács Janinak ezt a felejthetetlen hangulatot, és…

  • Tavaszi nagytakarítás

    Azt hiszem a „Föld Napja” alkalmából a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nagyon sokat tett Községünk tisztábbá tételében, szépítésében, Földünk rendezettebbé tétele érdekében. A nagyon jól sikerült veszélyes hulladékgyűjtéssel április 9-én, „a begyűjtött e-hulladék mennyisége 2,6 tonna lett, plusz az italos doboz 60 kg”, az április 16-i tavaszi nagytakarítással, és április 20-ig tartó illegális hulladéklerakók…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük