Tavaszköszöntő „batyus majális”

 Már negyedik éve, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület  május 1-jén majálist rendez a Tájháznál.

Első alkalommal csak az Egyesület tagjai és a Nyugdíjas Egyesület tagjai közül jöttek el. Mára már kibővült az Örökség Egyesülettel is.

Ebben az évben először csináltunk batyus majálist, így mindenki azt evett, amit hozott vagy helyben sütött.

Nagy volt a sürgölődés a nyársalás és tárcsázás körül, pedig az idő szerencsére nagyon kedvezett nekünk, volt vagy 25-30 C°. Jó időben, jó hangulatban töltöttünk el egy kellemes délutánt. Természetesen első ténykedésünk a májusfa feldíszítése és felállítása, csak utána jött a buli. Azt hiszem aki ott volt, mindenki jól érezte magát. Minden évben új arcokat is látunk nagy örömünkre, így nemcsak mindig ugyanazok jönnek el.

Gubica családtól cukkini magot kaptunk, örültek neki az asszonyok – nagyon köszönjük.

Természetesen köszönetet kell mondanunk a Művelődési Ház vezetőjének, Berczi Editnek, hogy megkaptuk a Tájház kulcsát, megengedte, hogy megint ott ünnepeljünk. Revák  Józsefnek a „májusfát”.  Még ilyen szép fánk nem is volt. Nagy Lászlónak a nagyon sok segítséget, mivel oroszlánrészt vállalt ebből az egész napból. Sőt még akácfát is hozott a nyársaláshoz.

Régen másként ünnepeltünk, talán mivel fiatalok voltunk, szép volt az az idő is.  
Egy dal jutott eszembe: amit nagyon sokszor énekeltünk, ami mára már kiment a divatból, pedig szerintem ez most is aktuális.

Zengjen a dalunk, pajtás,
Fákon újul a hajtás,
Fogadjuk a tavaszt dallal!

Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet!

Népek tavasza, téged
Hív ez a vidám ének
Béke legyen a világon

Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet!
 
Egy pár mondat a wikipédiától, miért is ünnepeljük május 1-jét:

A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartandó ünnepség, hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.
Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére. (Az ugyanerre a napra eső kereszténység előtti európai pogány ünnepek, mint például a Beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása, más eredetűek és tartalmúak.)

Eredete
Előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” (Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest) szlogennel.

A követelés érvényre juttatása végett több kisebb tüntetést, illetve sztrájkot is tartottak, azonban a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján ezeket az alkalmazottakat hamar elbocsátották és más gyárak sem voltak hajlandóak felvenni őket. Habár 1847-ben a nők és gyerekek munkaidejét 10 órában maximalizálták Nagy-Britanniában és gyarmatain, egészen 1856. április 21-éig a kérdésben nem történt előrelépés. Ezen a napon léptek sztrájkba az ausztráliai Melbourne városában a kőművesek és építőmunkások, hogy a Melbourne-i Egyetemtől az ausztrál Parlamentig menetelve követeljék a 8 órás munkaidő bevezetését a kontinensen. Akciójuk sikerrel zárult, még csak a fizetésük sem lett kevesebb a rövidebb munkaidő ellenére, így egyben a világon első alkalommal sikerült egy szervezett munkáscsoportnak (későbbi nevén szakszervezetnek) bármiféle sikert is elérni retorziók nélkül. Ez a siker is nagyban inspirálta a munka ünnepének ötletét, illetve a majálisok megszületését.

(wikipédia)

Nagy Lászlóné

Similar Posts

  • 25 év

    Hivatalos voltam a Nyugdíjas Egyesület 25. születésnapjára. Mindig nagy élmény velük tölteni az időt, nem történt ez másként most sem. Köszönöm nekik a meghívást. Egy pár képpel is, hogy milyen volt a hangulat, megtöltöttük a Szluka Éttermet. Mindenki ott volt, aki alapította az Egyesületet 25 éve, meg természetesen az új tagok is, akik maguk sem…

  • 23. hernádi falunap

    Már 23 alkalommal rendezték meg a falunapot, amin mi 15. alkalommal vettünk részt. Azért nem az első perctől, mert ebben az évben 15 éve, hogy megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. Mint minden rendezvényre, erre is nagyon készültünk, hogy a pavilonunkhoz érkezőnek valami újat nyújthassunk. Nagy volt most is a lelkesedés az Egyesület tagjai…

  • Falunap 2013

    2013.augusztus 3-án hangos zeneszóra ébredt Hernád lakossága. A zenés ébresztő a Falunap kezdetét jelezte, eszébe juttatva azoknak is ezt – a település életében fontos eseményt – akik netán elfelejtkeztek volna róla. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők sok szórakoztató programmal várták az  érdeklődőket. Megtelt a Búcsú tér sátrakkal, ernyőkkel, bográcsokkal, és lassacskán emberekkel is, bár…

  • Anikó Állatmentő és Természetvédelmi Alapítvány

    2021.12.19-én eljött a régen várt nagy nap, és végre annyira elkészült a menhely, hogy át lehetetett költöztetni a kutyákat, és egy nagyszabású megnyitót tartani. Anikó fáradságot nem tűrő munkája, és kitartása és kitűnő szervezése révén egy nagyszabású műsoros délutánnal összekötött ünnepség keretében adták át a nagyon szép menhelyet. Sok küzdelem árán, de valóra vált Anikó…

  • Mikulás

    Ebben az évben másodszor rendezte meg a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete a Falumikulást. Mint tavaly, ebben az évben is nagy sikere volt az egész községet bejáró, Falumikulásnak, mely sok gyermeknek hozott csomagot. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is hozzájárult az ünnepséghez – a Főtéren összegyűlt látogatókat teával várta. A kisgyerekek örömére szép kocsit készítettek a…

  • Gyermeknap

    Első alkalommal került megrendezésre a falugyermeknap, melyen egyesületünk is aktívan részt vett. Rengeteg szervezéssel, munkával, de végül is összejött a gyermeknap. Akik résztvettek rajta, nagy lelkesedéssel teljesítették a feladatokat. Egyesületünk egy sziget volt a „Kalóztörténetben”. Az iskola volt a „Reménytelenség szigete”, az óvoda volt a „Nyugalom szigete”, a Művelődési Ház a „Sötétség barlangja”.  A tíz…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük