Tavaszi nagytakarítás



Már nyolcadik éve, hogy megrendezzük a veszélyeshulladék-gyűjtést. A szemétszedést pedig már tizedik éve minden évben megrendezzük, van, amikor kétszer is. Az Önkormányzattal közösen a lomtalanítást már  harmadik alkalommal sikerült megszervezni.

Nagyon köszönjük a lakosságnak, hogy partner volt a programunkban. 

Rengetek hulladéktól szabadultunk meg. A lomtalanításra kiállt nagykonténeres autó tele lett és a kukás autónak is fordulnia kellett. Veszélyes hulladék pedig olyan sok volt, hogy 3-szor fordult az autó, és mindháromszor tele volt tömve dugig. 

A szemétszedésben is sokan részt vettek, melyet szintén nagyon szépen köszönünk, hogy ennyien áldozták fel a szombat délelőttjüket, hogy kihozzák azt a rengeteg hulladékot, és szedjék a mások által eldobált szemetet. Habár nem igazán értem, ha valami kiürül, akkor miért ahol állnak ott dobják el, ha addig tudták magukkal vinni, akkor miért nem vitték a kukáig el?!  

Bízunk benne, hogy ezt az időt is meg fogjuk érni, hogy már nem lesz szükség a szemétszedésre, mert eljut mindenki tudatához, hogy ha eldobja a szemetet, azt valakinek fel kell szednie. És nem dobja el az erdőben az ösvényen, vagy az út szélén.

Nagyné




Similar Posts

  • Falumikulás

    Már harmadik éve veszi ki részét a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, a „Mindenki Mikulása” rendezvényen. Ebben az évben is a teafőzést vállaltuk fel. Jó nagy üsttel készítettünk, hogy mindenkinek jusson bőven.Mint mindig, most is jó hangulatban telt a Főtéren a buli. A nyugdíjasok süteményt sütöttek, zsíros kenyeret készítettek, meg forró tejeskávét. A nagycsaládosok is…

  • Gyermeknap helyett!

    Ebben az évben elmaradt a gyermeknap a Búcsú téren. Helyette játszótér átadás volt délelőtt, az új óvodánál. Déltől a civil szervezetek egy része a Tájháznál főzésbe kezdett, majd délután ünnepélyesen átadták a felújított Tájházat. Az átadó után a civil szervezetek elfogyasztották amit főztek és a Nyugdíjas Egyesület jóvoltából késő estig énekelgettünk az udvaron.A Hernádi Környezetvédő…

  • Farsang

    Megkezdődött a báli szezon. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy 2 farsangi mulatságon is részt vehettem. Az iskolások ismét kitettek magukért ötletesnél ötletesebb jelmezeket találtak ki és pörgősen teltek a bemutatók. Nagyon örülök, hogy évről évre ötletesebbnél ötletesebb jelmezekkel lepik meg a közönséget. A nyugdíjasok is kitesznek magukért, pedig ebben az évben még az idő sem…

  • Falunap

    A falunapon, ami már nagykorúvá vált, ismét részt vettünk. Már 6. éve, hogy a Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is állít pavilont, ami alatt szórólapokkal, felvilágosításokkal, totókkal, kirakós játékokkal várjuk a látogatókat. Ebben az évben is vártuk újdonságokkal a hozzánk látogatókat. Két éve zöldségsalátákat készítettünk, tavaly gyümölcssalátákat. Ebben az évben friss gyümölccsel és főtt kukoricával, virágmaggal,…

  • Komárom-Szentpéteren jártunk

    Nagy megtiszteltetés ért, hetvened magammal részt vehettem Komárom-Szentpéteren a 15. Falunapjukon. Szentpéter egy kis település a Felvidéken, mely testvérközségünk már évek óta.„Komáromszentpéter (szlovákul Svätý Peter, korábban Dolný Peter, általánosan használt nevén Szentpéter) község a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban található.2001-ben 2621 lakosából 1930 magyar és 675 szlovák volt.Az 1332-ben épült Szent Péter-templom mellett létesült, ekkoriban…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük