Októberi gyalogtúra



Megint eltelt egy év, és megint gyalogtúráztunk. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már hagyományt teremtett a gyalogtúrából is.

Már évek óta megrendezünk  gyalogtúrákat, voltunk már Táborfalván a tanösvényen, voltunk a Vadászháznál, voltunk az újhartyáni  Vizitündér horgásztónál.  És tervezzük, hogy ezt a hagyományt meg is őrizzük.

Ebben az évben október 31-én voltunk túrázni, ismét az újhartyáni Vizitündér horgásztónál, Annak ellenére, hogy ezen a szombaton is volt más program is, és még a temetőjárás is közbe szólt, azért voltunk egy jó páran, amit ezúton is köszönök. Előző években gyerekek, nyugdíjasok is velünk tartottak, most az óvó nénik tettek ki magukért, mert nagyon szép számban képviselték a Pitypang Óvodát.
Még eddig minden évben az időjárás is kedvezett nekünk, mert most is hétágra sütött a nap, és nem esett már napok óta az eső, így nem kellett a sarat dagasztanunk. Száraz, kicsit kátyús úton, de szép környezetben tettük meg ezt a pár km-es utat.  

Aki ott volt, jól érezte magát, és kellemesen elfáradva értünk haza.




Similar Posts

  • Madarak és fák napja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nyolcadik éve ünnepli meg a Madarak és fák napját. Éveken keresztül az óvódásokkal közösen az Idősek Napközi otthonában ültettünk virágot, adtunk műsort az időseknek. Az idősotthon megszűnésével új programokat találtunk ki erre a napra: 2011-ben gyalogtúrát rendeztünk, az idén – május 12-én – pedig kerékpártúrát szerveztünk a vacsi erdőbe….

  • Állatok Világnapja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 5. éve ünnepli az Állatok Világnapját. Ebben az évben újrahasznosítható anyagokból kellett állatfigurákat készíteni. Mint szoktam mondani, hogy kiskorban kell elkezdeni a gyermekek figyelmét felhívni a körülöttük lévő dolgokra, nincs ez másként most sem. Most is az alsó tagozatos diákok voltak fogékonyabbak az állatfigurák készítésére. Ők azok, akik…

  • „Milyennek látom az otthonom” – eredményhirdetés

     A Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület a Környezetvédelmi Világnapra emlékezve immár 3. alkalommal hirdetett rajzversenyt az óvodások és általános iskolások számára.  A felhívásra minden eddiginél több, összesen 153 színvonalas, ötletes, egyedi rajz érkezett. Köszönet illeti ezért az óvónőket és a pedagógusokat, akiknek a biztatása, irányítása nélkül ezek a kis remekművek nem jöttek volna létre. És persze,…

  • Batyus majális 2014

    Egyesületünk megkezdte az éves programját. Első programunk a Tájház udvarán megrendezésre kerülő „batyus majális” megszervezése volt, mely ebben az évben is jól sikerült. Szép napsütéses időben ünnepeltük meg május elsejét, most már harmadszor. Nagyon sok finomság volt, hidegtáltól elkezdve, szendvicsig, sült csirkétől süteményekig mindenféle. De a szalonnasütés sem maradt el, nagy volt a lelkesedés, utána…

  • Gyalogtúra

    Sikeresen túl vagyunk az „Őszbúcsúztató gyalogtúrán”. Kegyes volt hozzánk az időjárás, mert a többnapi eső után végre október 25-én nem esett az eső. Amikor összejöttünk, még a nap is kisütött. Vidám társasággal mentünk az újhartyáni horgásztóhoz sétálni. A séta szó nem mindenkinél ugyan azt jelenti, mert voltak, akik elég jó tempóban mentek, de hát aki…

  • A hetedik

    Már 7. alkalommal szervezte meg Egyesületünk a kerékpártúrát. Eddig a vacsi erdőbe mentünk, de már tavaly is lehetőségünk volt Örkényre kerekeznii, így ott ünnepeltük meg a Madarak és Fák Napját a Horgásztónál.  Igaz az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, de azért mégis voltak bátor vállalkozók, akik velünk tartottak.Induláskor 10-en voltunk, mire odaértünk Örkényre, már 35…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük