Beszámoló az elmúlt napok eseményeiről


A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Túl vagyunk 2 programunkon is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt felhíváshoz már 3. éve csatlakozva, sikerült 3 fuvar illegális szeméttől megszabadulni. Köszönet a közmunkásoknak, hogy segítettek összegyűjteni azt a sok szemetet.
Sajnos erről kép nem készült elnézést kérünk.

2010. április 24-én falutakarítást tartottunk közútjaink mellet a Föld Napja alkalmából. Ebben nagy részt vállaltak az iskolások, de kicsitől nyugdíjasig mindenkit sikerült megnyernünk a programunkhoz.

Egy kis történet, hogy miért is ünnepeljük, vagy nem is ünnepnek nevezném, hanem miért ehhez a naphoz kötjük a falutakarítást.


 A Föld napja (április 22.) célja, hogy különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. (Azóta az alternatív energiaforrások világhírű kutatója és szakértője lett.) Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

 1989-ben Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása a következő jelentős esemény, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon. Több mint 125 ország polgárai, civil szervezetei kapcsolódtak be a programba. (Wikipédia)

Szombati programunkon mi is csatlakoztunk a Föld Napjához, mi a közutak mellett szedtük fel a szemetet, mely jól sikerült. Kicsitől nagyig, mindenkit sikerült bevonni a szemétszedésbe. Az iskolások nagyrészt vállaltak abban, hogy ez a nap is sikeresen lebonyolítható legyen.
Képeket a


láthatnak. Technikai okok miatt legtöbb kép a gyülekező alkalmával készült.

Nagyné

Similar Posts

  • Tövestől tépjük ki!

    Már hatodik éve, hogy elkezdtük a parlagfű ellen a küzdelmet. Meg kell jegyezzem, hogy minden évben csatlakoztunk az országos felhíváshoz, tavaly (2010) megnyertük a 4 milliós játszóteret is, amit majd az iskola udvarán fognak felállítani. Ebben az évben az Községi Önkormányzat felhívásához  csatlakoztunk, és nemcsak gyűjtöttük másfél hétig a parlagfüvet, de július 2-án több zsáknyi…

  • „Milyennek látom az otthonom” – eredményhirdetés

     A Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület a Környezetvédelmi Világnapra emlékezve immár 3. alkalommal hirdetett rajzversenyt az óvodások és általános iskolások számára.  A felhívásra minden eddiginél több, összesen 153 színvonalas, ötletes, egyedi rajz érkezett. Köszönet illeti ezért az óvónőket és a pedagógusokat, akiknek a biztatása, irányítása nélkül ezek a kis remekművek nem jöttek volna létre. És persze,…

  • Tavaszi nagytakarítás

    Ismét eltelt egy év, és ismét túl vagyunk egy nagytakarításon. Nagyon büszkék vagyunk a lakosságra, mert nagyon aktívan részt vettek ezen a délelőttön. Azt hiszem nemcsak én lepődtem meg, de akik elvitték azt a sok lomot, azok is, hogy mennyire sokan voltak partnerek a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesületünk felhívására. Kétszer fordult a kukás autó,…

  • Föld napja – április 21.

    „A Föld Napja környezetvédelmi akciónap. Társadalmi kezdeményezésre indult az Egyesült Államokból. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.” (forrás: nevezetes napok) Nagy igazság van ebben a három mondatban, mert nagyon felelőtlen emberek vannak. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület az Önkormányzattal közösen, már 8. éve csatlakozik…

  • Madarak és Fák Napja

    Ebben az évben nem virágültetéssel ünnepeltük ezt a napot, hanem „Batyus sétát” tettünk a Vadászházhoz. Gyönyörködhettünk az éledő természetben. Kicsik és nagyok nagy lelkesedéssel indultunk el a sétára. A kicsik elmondhatjuk, hogy sokkal jobban bírták a sétát, mint a felnőttek. De azért mindenki épségben célhoz ért. A Vadászháznál már várt bennünket Sipos Péter, aki a…

  • Madarak és fák napja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nyolcadik éve ünnepli meg a Madarak és fák napját. Éveken keresztül az óvódásokkal közösen az Idősek Napközi otthonában ültettünk virágot, adtunk műsort az időseknek. Az idősotthon megszűnésével új programokat találtunk ki erre a napra: 2011-ben gyalogtúrát rendeztünk, az idén – május 12-én – pedig kerékpártúrát szerveztünk a vacsi erdőbe….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük