Gyermeknap 2012.


A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már évek óta csatlakozik az iskola által szervezett gyermeknaphoz.

Ebben az évben sem volt ez másként. Tavaly vaddisznólesen voltunk, idén pedig versenyt hirdettünk rollerrel és gördeszkával. A gyerekeknek nagyon tetszett. 

Nagyon jól sikerült napon vagyunk túl. A gyerekek lelkesedéssel teljesítették a feladatokat. Igaz az idő nem igazán kedvezett nekünk, de a nap végére megjavult. A paprikás krumplit is jóízűen ették meg. 

Nagy Lászlóné

Néhány mondat a Wikipédiáról, miért, és mióta ünnepeljük a gyermeknapot:

„A Gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A Nemzetközi Gyermeknap (általában június 1.) megünneplése Törökországból ered és különösen volt kommunista országokban vált népszerűvé. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített Egyetemes Gyermeknap (Universal Children’s Day) intézménye.Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még Gyermek Hétnek hívták), 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartják.

Nemzetközi Gyermeknap 

A Nemzetközi Gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, általában (de nem mindenhol) június 1-jén. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban (1920. április 23.), majd később a genfi Gyermekjóléti Konferecián 1925-ben. Nem világos, miért pont június 1-jét választották ki.

Egyetemes Gyermeknap (Universal Children’s Day) 

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta (836(IX). határozat), hogy minden országban tartsák meg az Egyetemes Gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.”

Similar Posts

  • Kutyák farsangja!

    „Ha egy kutya egyszer úgy döntött, hogy szeret téged, akkor mindig és mindaddig szeretni fog, amíg csak élsz. Szinte lehetetlen rábírni arra, hogy meggondolja magát.Tor Age Bringsvard” Az új menhelyen nagyon megindult az élet, a nagyszabású megnyitó után, most farsangot tartottak a kutyáknak.El lehet mondani, hogy aki ott volt, nagyon jól érezte magát, nemcsak beöltöztek…

  • Föld Napja Hernádon

    2012-ben a Google egy animált logóval emlékeztetett a Föld Napjára. Mint ez a logó, olyan színes a világunk. sokféle ember él közöttünk, van, aki szereti a tisztaságot, van, aki nem. Hát a föld napja a tisztaságról szól, így a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen „Tegyünk…

  • 23. hernádi falunap

    Már 23 alkalommal rendezték meg a falunapot, amin mi 15. alkalommal vettünk részt. Azért nem az első perctől, mert ebben az évben 15 éve, hogy megalakult a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület. Mint minden rendezvényre, erre is nagyon készültünk, hogy a pavilonunkhoz érkezőnek valami újat nyújthassunk. Nagy volt most is a lelkesedés az Egyesület tagjai…

  • Élményem!

    Meghívást kaptam a Nyugdíjas Egyesülettől évzáró rendezvényükre. Azt mondhatom róla, hogy a fiatalok tanulhatnának tőlük összetartást, fiatalos lendületet, ötletgazdagságot. Kortól és nemtől függetlenül. Nagyon gazdag programmal lepték meg egymást, kifogyhatatlan volt az ötletük.Már évek óta jelen vagyok ezen a rendezvényen, évről évre gazdagabb a repertoárjuk. Nem panaszkodnak, hanem nagyon jó hangulatot teremtenek. Itt is köszöntöm…

  • Környezetvédők a gyermeknapon

    2013.május 31-e örömünnep volt a hernádi általános iskolások számára. A gyermeknap alkalmából szabadnapot kaptak, ami azt jelentette, hogy tanulás helyett szórakozással, játékkal, versenyekkel tölthették az időt. Igaz, az időjárás nem volt túl kegyes, a Búcsútér helyett a suli épületében tartották meg a rendezvényt, de ez nem vette el senki kedvét, egész délelőtt jó volt a…

  • Diáknap 2019.

    Már 4. éve, hogy megrendezésre kerül az Általános Iskola szervezésében a diáknap. A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is egy állomás volt. Ebben az évben kosárlabda palánkok hálójába kosarakat tettünk és abba kellett beletalálni könnyű kis műanyag labdákkal. A gyerekek nagyon élvezték. Természetesen mi is, mert nagyon igyekeztek a gyerekek, hogy sikerüljön ezeket a könnyű…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük