Falunap 2013

2013.augusztus 3-án hangos zeneszóra ébredt Hernád lakossága. A zenés ébresztő a Falunap kezdetét jelezte, eszébe juttatva azoknak is ezt – a település életében fontos eseményt – akik netán elfelejtkeztek volna róla.


A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők sok szórakoztató programmal várták az  érdeklődőket. Megtelt a Búcsú tér sátrakkal, ernyőkkel, bográcsokkal, és lassacskán emberekkel is, bár a nagy hőség miatt kevesebben vállalkoztak az egésznapos  kintlétre, mint máskor.

A polgármester-asszony hivatalos megnyitója után a színpadon és a téren egymást követték a fellépők, a versenyek és a különféle műsorszámok. Mindenki találhatott magának érdekes, megfelelő, kellemes elfoglaltságot.

A Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület tagjaiként mi is aktívan résztvettünk a nap eseményeiben. Hallgattuk, vagy amikor időnk engedte, néztük a műsorokat, árultuk a támogatójegyeket, (és persze vettünk is jópárat) beneveztünk a Parasztolimpiára, ahol elsők lettünk, (Gumicsizma, gereblye Kft. volt a nevünk, legyőztük az előző év nyertesét), a süteménysütő versenyre, amelyeken versenyzőink dobogós helyezéseket értek el. Mindegyikükre nagyon büszkék vagyunk, KÖSZÖNJÜK nekik.

A főzőversenyre nem jelentkeztünk, de azért Nagy Laci nagyon finom sertéspörköltöt készített, amiből nem csak az egyesület tagjai ehettek, hanem megkínáltunk másokat is.

Külön sátrunk volt, (a többi civil egyesülethez hasonlóan) ahol lehetett, beszélgetni, hűsölni, minden érdeklődőt szívesen láttunk. Osztogattunk lufit, gyümölcsöt, virágmagot, a lufi különösen a gyerekek körében volt nagyon népszerű.

Az elnökasszonyunk még a sárkányrepülőre is felmerészkedett, és nagyon szépnek látta föntről a falut.

Szóval jól éreztük magunkat. Minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, csak egyetlen vágyunk nem teljesült. Hiába vártuk a hűsítő esőt, nem jött.

Egy falunap megszervezése nagy munka, összetett feladat. Köszönet illeti a színvonalas programokért a Művelődési Ház vezetőjét, Berczi Editet, minden segítőjét, a rendezvény összes támogatóját. Reméljük, hogy jövőre az időjárás kegyesebb lesz hozzánk.

Zsadányi Lászlóné




Similar Posts

  • Ezt is megértük!

    Eljött a XX. hernádi falunap. Nagy aggodalommal készült minden résztvevő, mivel a hagyományokkal szakítva, nem vasárnap, hanem szombaton került sor a megrendezésére. Már pénteken sátrak nőttek ki a földből. Lázas izgalommal vártuk a szombat reggelt. Hogy fog sikerülni, egyáltalán leszünk-e elegen kint a téren? Károlyi Mihály cikkének folytatása >>

  • Anikó Állatmentő és Természetvédelmi Alapítvány

    2021.12.19-én eljött a régen várt nagy nap, és végre annyira elkészült a menhely, hogy át lehetetett költöztetni a kutyákat, és egy nagyszabású megnyitót tartani. Anikó fáradságot nem tűrő munkája, és kitartása és kitűnő szervezése révén egy nagyszabású műsoros délutánnal összekötött ünnepség keretében adták át a nagyon szép menhelyet. Sok küzdelem árán, de valóra vált Anikó…

  • Falufarsang 2012

    A Nyugdíjas Egyesület már harmadik éve rendezi meg a falufarsangot (télbúcsúztató felvonulást). Ebben az évben is sikeresen túl vagyunk rajta. Nagyon ötletes jelmezekben vonultak fel. Az Illés bábut kiskocsin húzták maguk után, melyet nagy siratás közepette égették el, mellyel a tél temetését szimbolizálták. Egy kis információ, miért is ünnepeljük a farsangot >>

  • Falumikulás

    Már harmadik éve veszi ki részét a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, a „Mindenki Mikulása” rendezvényen. Ebben az évben is a teafőzést vállaltuk fel. Jó nagy üsttel készítettünk, hogy mindenkinek jusson bőven.Mint mindig, most is jó hangulatban telt a Főtéren a buli. A nyugdíjasok süteményt sütöttek, zsíros kenyeret készítettek, meg forró tejeskávét. A nagycsaládosok is…

  • Gyermeknap

    Mint minden évben, az idén is kint voltunk az iskola által rendezett gyermeknapon.Ebben az évben mi nem feladatokat adtunk a gyermekeknek, hanem elmentünk kerékpárral „Vaddisznólesre”. Hernádon van egy család, akik vaddisznó neveléssel foglalkoznak, Cserepkei Gáborék megengedték, hogy meglessük a vaddisznókat. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és kitűnő idegenvezetést is kaptunk. Nagy területen vannak a vaddisznók. Vannak,…

  • Gyermeknap

    Mint évek óta mindig ebben az évben is megrendezésre került a Nagyközségünk gyermeknapja a Hamvas Béla művelődési ház és könyvtár rendezésében. Eddig mindig a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület is kivette részét a rendezvény színesítésében. Nagyon jól sikerült gyermeknap volt. Sok gyermek érkezett kisebbek szüleikkel, a nagyobbak egyedül. Sok színes programmal vártuk a gyermekeket. Volt…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük