Állatok világnapja

Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.

„Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” „ A kis herceg”




A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület rajzpályázatot hirdetett az Állatok világnapja alkalmából óvodásoknak, iskolásoknak. Már 6. éve, hogy megrendezésre kerül októberben ez a rajzpályázat.  Ebben az évben „Kedvenc állatom” címmel kellett rajzolni a gyerekeknek. Nagyon sok szép alkotás érkezett.

Mostmár 3. alkalommal úgy szervezzük meg a rajzpályázat eredményhirdetését, hogy a gyerekek versekkel, énekekkel készülnek. Most is nagyon szép műsorral örvendeztettek meg bennünket, amit nagyon köszönünk nekik. Köszönjük az óvó néniknek, óvodásoknak, és az iskolásoknak, hogy sok szép rajzot készítettek ismét.
Mindenkinek kívánok további jó egészséget, és eredményes munkát.

Az eredmények itt olvashatók >>

Szent Ferenc prédikál a madaraknak (Jókai-kódex 1430)
(részlet) 

Ki madaraknak Szent Ferenc mondá: Igen tartoztok Istennek, én húgim, madarak. És tartozzatok mindenkoron utet dicsérni a szabadságért, kit vallotok mindenütt röpülést, kettős ruháért avagy hármazotért, Noénak bárkájában Istentul timagatoknak megtartásért, égnek életi nektek adásáért. Ti nem vettek, sem arattok, és Isten titeket eléltet, és ad folyóvizet és kútforrásokat innotok, fészekre hegyet és halmot. És mert sem fonni nem tudtok, sem szőni, de maga ad tinektek és ti fiaitoknak kellemetes öltözést. Azért igen szeret titeket Teremtő, ki tinektek ezenne jót adott. Azért óggyátok magatokot, én húgim, madaracskák, hogy ne legyetek hálátlanok, de mendenkoron kellemetest dicsérjétek Istent. Ez bódogságos atyának beszédire mend az madarak kezdék megnyitni orrokat, kiterjeszteni szárnyokot, kinyújtani nyakokot, és tisztesen fejeket lehajták földiglen. És ő éneklésekvel és mívelkedésekvel mutaták, hogy az beszéden, kiket szentatya mondott vala nekik, sok képpen örvendeznek vala. De szentatya azonképpen mikor ezeket őrizné, csodálatost örüle és csudálkodik vala madaraknak ezenne sokaságáról és őnekik különb-különb szépségéről és nyájas sokaságokról, és őket Teremtőnek dicséretire édesen hívja vala. És azért ő köztük Szent Ferenc csudálatost dicséri vala Teremtőt.”

Similar Posts

  • Bringatúra

    Már 12 éve, hogy ünnepeljük a Madarak és fák napját. Kezdetben az Idősek Napköziotthonában örvendeztettük meg az óvodásokkal a nyugdíjas otthonban lévőket, majd mikor megszűnt, akkor virágot ültettünk az Óvoda udvarára, majd ezen is változtattunk, így már harmadik éve, hogy a vacsi erdőben ünnepeljük e napot. Ebben az évben is kerékpártúrával emlékeztünk meg erről a…

  • Kerékpártúra az örkényi horgásztóhoz

    Ismét túl vagyunk egy nagyon sikeres programon. Mint már évek óta a Madarak és Fák Napja alkalmával kerékpártúrát szervezünk, hogy egy kicsit legyünk a természetben is. Mostmár 3. éve, hogy az Örkényi Horgásztóhoz kerékpározunk, mivel ott nagyon kulturáltan tudunk egy kicsit kikapcsolódni. Lajosbányai Istvánnak köszönhetően, mindig vendégül lát bennünket.Az időjárás is nekünk kedvezett, mert nagyon…

  • Sikeres veszélyeshulladék-gyűjtés

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2022-ben is sikeresen megrendezte a veszélyeshulladék átvételt.  Ebben az évben is sikerült 6 kisteherautót megraknunk, amit nagyon köszönök a Selector Kft-nek, hogy ennyi autót küldött, a lakosságnak, hogy a rossz idő ellenére mind a 6 autó tele lett. Külön köszönet a családomnak, hogy  segített elhozni azoktól a hulladékok, akik…

  • Madarak és fák napja

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nyolcadik éve ünnepli meg a Madarak és fák napját. Éveken keresztül az óvódásokkal közösen az Idősek Napközi otthonában ültettünk virágot, adtunk műsort az időseknek. Az idősotthon megszűnésével új programokat találtunk ki erre a napra: 2011-ben gyalogtúrát rendeztünk, az idén – május 12-én – pedig kerékpártúrát szerveztünk a vacsi erdőbe….

  • Virágültetés az iskolában

    Egyesületünk 3. éve, hogy virágot segít ültetni az alsós gyerekeknek. Nem volt ez másként május 3-án sem. Most a témahét befejezésének megkoronázása alkalmából szépítettük az ablakpárkányokat. Ebben az évben is virágfölddel járultunk hozzá, hogy szépítsük az iskola udvarát pár virágláda megtöltésével. A gyerekek, mint eddig mindig, nagy lelkesedéssel szorgoskodtak az osztályfőnökükkel Kocsisné Gere Máriával; Pallagáné…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük