Batyus majális

Ebben az évben is, mint az elmúlt öt évben mindig, most is sikeres volt ez a május 1-e. Szép számban voltunk, rengeteget ettünk, énekeltünk, nevettünk, nyársaltunk. Mindenkinek kedve szerint.


A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 2010-ben lakossági kezdeményezésre tartott egy batyus majálist, hogy ne csak díszítsünk egy fát, hanem egy kis ünneplést is tartsunk. Akkor még azt gondoltuk, hogy egy egyszeri alkalom lesz, de mára kiderült, hogy hagyományt teremtettünk, mivel 5. éve, hogy megrendezésre kerül. Minden évben sikeres ünnepet töltöttünk el együtt. A jókedv nem maradhatott el, igaz egy kicsit borongós volt az idő, de mégis kegyes hozzánk, nem áztunk meg. Habár minket az eső sem szokott eltántorítani terveinktől. Második rendezvényünk ez a Tájház udvarán felállított májusfa, és az utána következő beszélgetés, éneklés. 



Május elseje annak idején a munka ünnepe volt, mindig voltak felvonulások Pesten. Most majálisok vannak, amivel ugyan egy kicsit nosztalgiázva is visszatekintünk a múltba. De már teljesen más hangulata van ennek az ünnepnek is.

„A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. A legtöbb országban május elsején, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában viszont szeptember első hétfőjén ünneplik.

Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére.”

Kiollóztam egy kis részt a „Wikipédiáról”, hogy miért is ünnepeljük május 1-jét. Természetesen az interneten lehet találni több részletet is, hogy hogyan kezdődött és hogyan jutottunk el napjainkig. 

Nagyon jó hangulatban telt el a nap. Eredetileg csak 2-3 óra hosszára tervezve, amiből 5 lett, akkor is csak azért vetettünk véget, mert lehűlt az idő, és kezdtünk fázni. Még egy kis vers részlettel búcsúzom, mi engem egy kicsit megfogott, mert szerintem a legszebb hónap az évben a május.

Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz (részlet)
 

Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!

Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, – játszom
örvénylő leveleivel.


Similar Posts

  • 10 évesek lettünk!

    „Ne használd az autódat, ülj drótszamárra!” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület ezzel a szlogennel várja a 10. születésnapja megünneplésére 2010. október 9-én (szombat) délután 14 órára azokat a lakosokat, akik szeretnek kerékpározni, vagy csak erre az alkalomra, egy óra hosszára félre tudják tenni az autójukat és Hernád területén egy túrát tenne.A túra kb 10…

  • Madarak és fák napja

    Megint sikerült egy sikeres bulit szervezni. A kerékpártúra nagyon jól sikerült, így kint a Vadászháznál a természetben madárcsicsergés, jó levegő, jó hangulat, vidám társaság! A paprikás krumpli is jó sikerült. Köszönjük, hogy kimehettünk oda. A jó hangulatról szokás szerint Kovács Jani gondoskodott. Az ebédről meg Holiné, meg a Nagy Laci. Nagyon köszönöm a résztvevőknek, hogy…

  • Madarak és Fák Napja

    Ebben az évben nem virágültetéssel ünnepeltük ezt a napot, hanem „Batyus sétát” tettünk a Vadászházhoz. Gyönyörködhettünk az éledő természetben. Kicsik és nagyok nagy lelkesedéssel indultunk el a sétára. A kicsik elmondhatjuk, hogy sokkal jobban bírták a sétát, mint a felnőttek. De azért mindenki épségben célhoz ért. A Vadászháznál már várt bennünket Sipos Péter, aki a…

  • Állatok világnapja

    Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” „ A kis herceg” A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület rajzpályázatot hirdetett az Állatok világnapja alkalmából óvodásoknak, iskolásoknak. Már…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük